A forró nyári napsütés aranyfénnyel borította be az erdő szélét, ahol egy apró, élénkzöld pikkelyű gyík, Zöldi élt. Szerette a meleg köveket, a csendes bokrokat és a titkos kis zugokat, ahol elbújhatott a kíváncsi madarak elől. De ami a legjobban érdekelte, az az ismeretlen volt.
Míg a többi gyík elégedetten sütkérezett a napon, Zöldi mindig új kalandokat keresett. Egy nap, miközben a kedvenc lapos kövén pihent, különös neszt hallott a bokrok mögül. Kíváncsian közelebb lopakodott, és egy furcsa, csillogó valamit pillantott meg a fűben. Egy kék pillangó volt, amely kétségbeesetten vergődött egy pókhálóban.
A pillangó megmentése
Zöldi tudta, hogy a pókháló nagyon erős, és ha ő is beleragad, könnyen a pók vacsorája lehet. De azt is tudta, hogy a pillangónak nincs sok ideje. Óvatosan közelebb csúszott, és egyik kis karmával próbálta szétszedni a ragacsos szálakat. A pillangó remegett, de a gyík bátor volt.
– Ne félj, segítek! – suttogta Zöldi.
Hosszú percek után sikerült annyira meglazítania a hálót, hogy a pillangó egy nagy szárnycsapással kiszabadult. Fényesen csillogó szárnyaival körbetáncolta Zöldit, majd hálásan így szólt:
– Köszönöm, kis barátom! Ha valaha bajba kerülsz, számíthatsz rám!
Zöldi elmosolyodott, majd visszatért a kedvenc napozókőhöz. Nem is sejtette, hogy a legnagyobb kalandja még csak most kezdődik.
Az elveszett barlang titka
Másnap Zöldi úgy döntött, hogy felfedezi az erdő mélyét, ahová eddig sosem merészkedett. A hatalmas fák árnyékában különös illatok keveredtek, és soha nem hallott neszek visszhangoztak a lombok között.
Egyszer csak egy lyukat pillantott meg egy domb oldalában. A bejárat sötét és titokzatos volt, de Zöldi kíváncsisága erősebb volt, mint a félelme. Óvatosan belopakodott.
A barlang belsejében hűvös levegő lengte körül, és a falakon furcsa, világító mohák nőttek. Zöldi szeme lassan hozzászokott a sötétséghez, és ekkor észrevett valamit a barlang mélyén: egy különös, csillogó kődarabot. Soha nem látott még ilyet!
Izgatottan közelebb ment, de hirtelen megcsúszott a nedves sziklákon, és lecsúszott egy kisebb mélyedésbe. Hiába próbált kimászni, a falak túl simák voltak, és sehogy sem tudott kapaszkodót találni.
A segítség megérkezik
Zöldi már kezdte feladni a reményt, amikor egy halk, suhogó hangot hallott fentről. Egy árnyék suhant el a barlang bejáratánál, majd egy ismerős, kék szárnyú lény jelent meg a szikla peremén. A pillangó volt az!
– Ne aggódj, kis barátom! – mondta a pillangó. – Hozok segítséget!
És eltűnt a barlang bejárata felett.
Zöldi alig hitt a fülének. Hamarosan halk motoszkálás hallatszott, majd apró lábak kopogtak a sziklákon. Egy egész hangyaboly érkezett a segítségére! A pillangó vezette őket, és a hangyák ügyesen fonni kezdtek egy erős, hosszú füvet, amit egy gyökérhez rögzítettek.
Zöldi óvatosan megkapaszkodott a fűszálban, és a hangyák segítségével lassan felmászott a mélyedésből. Amikor végre ismét a szilárd talajon állt, boldogan sóhajtott.
A visszatérés és a tanulság
– Köszönöm nektek! – mondta hálásan a pillangónak és a hangyáknak.
– Te segítettél nekem először – felelte a pillangó. – A jó mindig visszatér!
Zöldi elmosolyodott, és a szíve tele volt örömmel. Nemcsak egy különleges kalandot élt át, hanem megtanulta, hogy a legkisebbek is nagy dolgokra képesek, ha összetartanak.
Amikor visszatért az erdő szélére, és a kedvenc kövén sütkérezett, a többi gyík kíváncsian figyelte.
– Hova tűntél, Zöldi? – kérdezte az egyik.
– Egy barlangot fedeztem fel, és segítettem egy pillangónak, aki aztán segített nekem is! – mesélte büszkén.
A többi gyík ámulattal hallgatta a történetét. És attól a naptól kezdve Zöldi már nemcsak kíváncsi volt, hanem igazi hős is az erdei állatok szemében.
Vége.
