A fényes garázsban, ahol a padló mindig csillogott, és az eszközök katonás rendben sorakoztak, élt egy gyors és lelkes versenyautó: Villám Beni.
Beni élénk piros volt, ezüst csíkkal az oldalán, és egy nagy, sárga 5-ös szám díszelgett a motorháztetején. Imádott versenyezni. Az volt az álma, hogy megnyerje a híres „Hegyi Húzatás” nevű versenyt – a legnehezebbet, amit valaha rendeztek.
És eljött a nap…
A nap felkelt a hegyek mögött, a pálya tele volt izgatott autókkal. Beni a rajtvonalnál állt, motorja halk duruzsolással melegedett.
– Készen állok! – mondta magabiztosan.
A startpisztoly eldördült – VROOOM! – az autók kilőttek. Beni hamar az élre tört, szélvészként száguldott a kanyarokon át, megelőzve még a villogó kék autót is, akit senki sem tudott korábban legyőzni.
Féltávnál Beni már messze elhúzott a mezőnytől. De akkor meglátott valamit az út szélén: egy sárga kis versenyautó állt ott, az egyik kereke laposan lógott, és szomorúan pöfögött.
Beni lassított. A cél már közel volt, de… valami belül azt mondta: Állj meg!
– Jól vagy? – kérdezte.
– Kiestem a versenyből… és nem tudok továbbmenni – válaszolta a kisautó szomorúan.
Beni nem sokat gondolkodott. Előkapta a szerszámát (amit mindig a csomagtartóban tartott, hátha kell egy baráti javítás), és nekiállt segíteni.
Pár perc múlva a kisautó újra talpon volt.
– De most te már nem fogsz nyerni – mondta szomorúan.
Beni elmosolyodott.
– Lehet. De segíteni mindig fontosabb, mint elsőként célba érni.
A két autó együtt gurult tovább, és végül egyszerre haladtak át a célvonalon, jóval a többiek után.
De akkor történt valami váratlan.
A közönség felállt, tapsolt és ujjongott. Mert nem a gyorsaság volt aznap a legnagyobb győzelem, hanem Beni döntése: megállt, amikor számított.
A bíró a mikrofonba mondta:
– A mai verseny győztese nem csak gyors volt, hanem nagy szívű is. Gratulálunk, Villám Beni!
Beni mosolya
Beni sosem felejtette el azt a napot. Nem a trófeát őrizte a legjobban, hanem azt az érzést, amit akkor érzett, amikor valaki ránézett, és azt mondta:
– Köszönöm.
Vége.
