Valahol egy poros garázs mögött, egy hatalmas, fényesre polírozott szállító kamion ébredt minden reggel. A neve Tomi volt, és az ő feladata nem volt más, mint elvinni a város leghangosabb, legvadabb járműveit: a monster truckokat!
Tomi szerette a munkáját. Imádta, amikor a nagy kerekű szörnyjárgányok felhajtottak a rámpájára, és ő dübörögve elindulhatott a versenypálya felé.
– Gyerünk, Tomi! – kiáltották a truckok. – Mutasd meg, hogy te vagy a legerősebb!
És Tomi mindig mosolygott, mert tudta: nélküle nem kezdődhet el a show.
Egy nap azonban, amikor már minden monster truck felállt a platóra, és a pálya csak egy domb mögött volt, hirtelen elromlott az egyik hátsó kerék.
Tomi megállt. Nehezen lélegzett.
– Baj van, fiúk… nem tudlak elvinni.
A nagy járgányok egymásra néztek. Egy pillanatra csend lett. Aztán a legnagyobb, legcsillogóbb monster truck megszólalt:
– Mi is tudunk segíteni, Tomi! Nem csak te viszel minket… most mi is viszünk téged!
És képzeld csak! A monster truckok legurultak, körbeállták Tomit, és egyikük hátulról tolta, másikuk oldalról tartotta, harmadikuk a sáros utat lapította előtte.
Így mentek, együtt, lassan, de biztosan – és mire felértek a pályához, a nézők már ujjongtak:
– Itt jön a hős kamion… és az ő bajnok barátai!
Tomi kicsit megfáradva, de büszkén mosolygott.
És attól a naptól kezdve mindenki tudta: nem az számít, hogy mindig te húzod a többieket… hanem hogy amikor neked van szükséged segítségre, ott lesznek veled.
Véget ért a mese, de Tomi még ma is szállít – és ha figyelsz, talán hallod is a motorját a domb mögött.
