A tengerparton, ahol a hullámok lágyan csapkodták a homokot, és a nap sugarai aranyszínűre festették a vizet, egy kis teknősbéka, Tomi épp kikelt a tojásából.
Ahogy kibújt a homokból, körülnézett, és ámulva látta a hatalmas óceánt a távolban.
– Ott kell lennem! – gondolta izgatottan.
De az út a vízig nem volt olyan könnyű, mint gondolta…
Tomi elindult a homokon, de minden olyan nagy és ismeretlen volt!
A sirályok fenn repkedtek az égen, a homok néha túl forró volt a kis lábainak, és néha a szél elfújta az apró lábnyomait.
Már majdnem megállt pihenni, amikor meglátott egy másik kis teknőst, aki már előrébb járt.
– Gyere, Tomi! – kiáltotta. – A tenger vár ránk!
Tomi összeszedte minden bátorságát, és gyorsabb léptekkel haladt tovább.
Egyszer csak Tomi egy nagy barázdához ért a homokban. Egy kis rák épp átmászott rajta, de Tomi lábai túl rövidek voltak hozzá.
– Hogyan jutok át? – tűnődött.
Ekkor a rák észrevette Tomit, és így szólt:
– Használd a páncélodat! Dőlj előre, és gurulj át rajta!
Tomi először bizonytalan volt, de aztán kipróbálta. Lassan előrehajolt, és…
GURULÁS!
Egy pillanat múlva már a barázda másik oldalán volt!
– Sikerült! – kiáltotta örömében.
A kis rák mosolygott.
– Mindig van megoldás, csak meg kell találni!
Tomi tovább haladt, és végre elérte a víz szélét. Az óceán csillogott, és halkan hívogatta.
Amikor az első hullám végigmosta a lábait, egy kicsit megremegett.
De aztán… érezte, hogy lebeg!
A víz hűvös volt, a hullámok finoman ringatták, és Tomi rájött: ez az ő otthona!
Egy pillanat múlva már boldogan úszott a többi kis teknőssel együtt.
Tomi megtanulta, hogy néha az első lépések a legnehezebbek, de ha bátran haladunk előre, csodálatos dolgokat fedezhetünk fel.
És ha valaki később megkérdezte tőle:
– Nem féltél elindulni?
Csak mosolygott, és azt mondta:
– A legszebb helyek mindig egy kis bátorsággal kezdődnek!
Vége.
