Egyszer volt, hol nem volt, egy kis házban az erdő szélén élt egy testvérpár: Lili és Bence. Közeledett a karácsony, és az egész ház tele volt izgalommal és várakozással. A hó vastag takarót borított a tájra, a kéményekből füst szállt fel, és a szél dallamosan süvített a fák között.
Aznap este Lili és Bence izgatottan ültek a nappali padlóján, és a kandalló melegénél éppen az ünnepi zoknikat készítették elő. Mindkettőjüké színes volt, tele apró hímzett csillagokkal és hópelyhekkel.
– Szerinted tényleg eljön ma este a Télapó? – kérdezte Bence, miközben óvatosan felakasztotta a saját zokniját a kandalló fölé.
– Persze, hogy eljön! – válaszolta Lili. – Ha elég jók voltunk, biztosan hoz ajándékokat.
Az egész nap az ünnepi készülődés jegyében telt. Anyukájuk friss süteményt sütött, aminek az illata betöltötte az egész házat, és apukájuk egy kis fenyőfát díszített fel a gyerekek segítségével. A fán színes gömbök, ezüstszínű girlandok és egy csillogó csúcsdísz volt.
– Milyen szép lett a fánk! – mondta Bence, miközben egy utolsó aranyszínű díszt helyezett a fára.
Lili a kandallóhoz szaladt, és egy kis tálcára helyezett egy pohár tejet és néhány süteményt.
– Ez itt a Télapónak lesz – jelentette ki büszkén. – Biztosan elfárad, mire ideér.
Ahogy leszállt az este, a testvérek pizsamát húztak, de még mindig nem akartak aludni. Az ablak előtt álltak, és a hóesést figyelték. A távolban egy-két apró fény pislákolt – talán egy másik ház ablakából, vagy a csillagok tükörképe a hóban.
– Szerinted hol van most a Télapó? – kérdezte Bence, miközben az orrát az ablaküveghez nyomta.
– Talán éppen a szánkóján ül, és a rénszarvasai húzzák őt az égen – felelte Lili. – Lehet, hogy már közeledik!
A két gyerek úgy döntött, hogy ébren maradnak, és megvárják a Télapót. Egy puha takarót hoztak a kandalló elé, és ott kucorogtak össze.
A tűz ropogása és a hó halk suhogása lassan elálmosította a testvéreket. Lili már félig aludt, amikor Bence hirtelen felkiáltott.
– Hallottad ezt? Mintha csengettyűk szólnának!
Lili felült, és a két gyerek fülelni kezdett. Valóban, a távolból halk csengettyűszó hallatszott, mintha egy szán közeledne. De mielőtt jobban kitalálhatták volna, mi történik, a szemük lecsukódott, és mély álomba merültek.
Amikor reggel felébredtek, az első dolguk az volt, hogy a kandallóhoz szaladtak. A zoknijaik megteltek kis ajándékokkal: édességekkel, könyvekkel, és néhány apró játékkal. A Télapó valóban járt náluk!
Lili mosolyogva mutatta a sütemények maradékát.
– Nézd, Bence, a Télapó evett belőle! És a tej is eltűnt!
Bence az ablakhoz rohant, és a friss hóban apró szánnyomokat látott.
– Itt járt! Itt volt a Télapó! – kiáltotta boldogan.
Aznap a testvérek egész nap a Télapóról és az ajándékokról beszélgettek, és még egy kis rajzot is készítettek neki, hogy megköszönjék az ajándékokat. Este, amikor a csillagok újra felragyogtak az égen, a gyerekek boldogan aludtak el, és arról álmodtak, hogy jövőre talán megláthatják a Télapót.
A legszebb ajándékok nem mindig a csomagokban rejlenek, hanem az izgalomban, a várakozás örömében, és abban, hogy a családdal együtt készülődhetünk az ünnepekre.
