Egyszer volt, hol nem volt, egy gyönyörű, csendes erdő közepén csordogált egy kristálytiszta patak. Ebben a patakban élt egy bölcs és kedves teknős, akit Teklának hívtak. Tekla lassú, megfontolt életet élt, és mindent szeretett megfigyelni maga körül: a patak hullámzását, a falevelek táncát a szélben, és a madarak vidám énekét.
Egy nap a patak partján összegyűltek az erdő állatai, és izgatottan beszélgettek. Egy fiatal mókus, Fürge, így kiáltott:
– Hallottátok? Az Öreg Tölgy alatti tisztáson ma különleges esemény lesz! Egy verseny, ahol a legügyesebb és leggyorsabb állat győzhet!
Tekla érdeklődve hallgatta a hírt, de nem sok kedve volt részt venni egy gyorsasági versenyen.
– Ez nem nekem való – gondolta. De Fürge, aki mindig lelkes volt, odafutott hozzá.
– Tekla, te is eljössz, ugye? – kérdezte csillogó szemmel.
– Én nem vagyok gyors, Fürge – válaszolta Tekla mosolyogva. – De eljöhetek, hogy megnézzelek titeket.
Amikor Tekla megérkezett az Öreg Tölgyhöz, a tisztás már tele volt izgatott állatokkal. Fürge, a mókus, a legmagasabb ágra kapaszkodva gyakorolta ugrásait, a nyulak pedig gyorsan futottak körbe-körbe, hogy bemelegítsenek. Még egy sündisznó, Böki, is ott volt, aki ügyesen gurult a levelek között.
Amint a verseny elkezdődött, mindenki a legjobb formáját hozta. Az állatok futottak, ugráltak, és nevetve próbálták legyőzni egymást. Tekla csendesen figyelte őket, és örült, hogy ennyire jól érzik magukat. De amikor a verseny véget ért, a mókus hirtelen elkeseredetten kiáltott:
– Elvesztettem a mogyorómat!
Fürge elmesélte, hogy a verseny közben kiejtette a kedvenc mogyoróját, amit aznap reggel talált. Az összes állat keresni kezdte, de senki sem találta.
– Ez lehetetlen! – sóhajtott Fürge.
Tekla lassan előrébb lépett.
– A türelem néha segít, amikor kapkodás nem visz előre – mondta nyugodtan. – Nézzük meg alaposan a patakpartot.
Tekla lassan és figyelmesen kezdett keresni. Megvizsgálta a leveleket, a köveket, és a patak vizét is. A türelmének köszönhetően hamarosan meglátta a mogyorót egy kövön, amely a patak közepén volt.
– Nézd csak, Fürge! – kiáltotta vidáman.
Fürge ugrándozva szaladt Teklához, és hálásan megölelte.
– Köszönöm, Tekla! Tényleg a türelmed segített megtalálni!
Az állatok elámultak Tekla türelmén és alaposságán. Az Öreg Tölgy árnyékában mindenki egyetértett abban, hogy nem csak gyorsaság és ügyesség kell ahhoz, hogy sikeresek legyünk, hanem türelem és figyelem is.
Amikor Tekla visszatért a patakjához, boldog volt. Bár nem vett részt a versenyben, úgy érezte, hogy fontos szerepet játszott aznap. Fürge pedig megígérte, hogy sosem kapkod többé, és mindig alaposan figyel, ha valamit keres.
A türelem és a figyelmesség néha többet ér, mint a gyorsaság. Az élet legszebb pillanatai azok, amelyeket alaposan megfigyelünk és igazán megélünk.
