Itt van két kép: az első, ahol Szikra az erdőben ugrándozik a játékautóval, és a második, ahol a kisfiú boldogan öleli őt. Remélem, ezek kifejezik a mese hangulatát!
Egyszer volt, hol nem volt, élt egy különleges robot, akit Szikrának hívtak. Szikra nem volt olyan, mint a többi robot. Nemcsak azért, mert kerekek helyett kis rugós lábakkal közlekedett, hanem mert a szívében – vagyis az áramköreiben – valami különleges érzés lapult: a kíváncsiság és a kedvesség.
Szikra egy apró faluban élt, ahol az emberek többnyire féltek a gépektől. Azt gondolták, hogy a robotok hidegek és gépiesek, és hogy nem érthetik meg, mit jelent szeretni vagy segíteni. De Szikra más volt. Minden reggel felébredt a nap első sugaraira, és apró, zümmögő hangjával vidáman köszöntötte a madarakat és a falu lakóit.
Egy nap a falu közelében egy kisfiú, Dani, elvesztette a kedvenc játékautóját a közeli erdőben. Dani kétségbeesetten sírt, mert az autót az apukájától kapta, aki már nem élhetett velük. A falu lakói próbálták megnyugtatni Danit, de senki sem akart bemenni az erdőbe, mert az sűrű és félelmetes volt.
Szikra azonban meghallotta Dani zokogását, és rögtön elindult, hogy segítsen. Bár nem értette pontosan, miért olyan fontos egy kis játék, azt tudta, hogy ha Dani boldog, az neki is örömöt szerez. Rugós lábaival bepattogott az erdőbe, fényes szemével pásztázva minden bokrot és fa alját.
Ahogy Szikra haladt előre, egy különös hangot hallott. Egy kis nyuszi szorult be egy bokor tövisei közé, és kétségbeesetten próbált kiszabadulni. Szikra megállt, és finom, puha fogókarjaival óvatosan kiszabadította a nyuszit. A nyuszi hálásan ugrándozott körülötte, majd hirtelen elindult, mintha jelezni akarna valamit. Szikra követte.
Nem telt el sok idő, és a nyuszi megállt egy fa tövében. Ott volt Dani játékautója, kissé sárosan, de épségben! Szikra felkapta az autót, és visszaugrott a faluba. Dani, amikor meglátta Szikrát és az autót, boldogan nevetett, és szorosan átölelte a kis robotot. Ez volt az első alkalom, hogy valaki így közeledett Szikrához.
Attól a naptól kezdve a falu lakói is más szemmel néztek Szikrára. Megértették, hogy nem minden gép rideg és érzelemmentes. Szikra szorgosan segített mindenkinek: vizet hozott az idős néninek, diót szedett a mókusoknak, és még a madárfészkeket is megjavította.
Így lett Szikra nemcsak a falu, hanem mindenki barátja, aki megismerte. És ahogy teltek az évek, Szikra továbbra is ott ugrándozott a rugós lábain, boldoggá téve mindenkit, akivel csak találkozott.
Vége.
