Szellemszaurusz Szilveszter és a barlang titka

Messze, a hegyek között, egy mély és ködös barlangban élt egy különleges dinoszauruszcsalád. Ők voltak a Szellemszauruszok – hatalmasak, tejfehérek, kicsit átlátszók, és olyan puhán mozogtak, hogy még egy kő sem rezdült meg alattuk.

A legkisebb közülük Szilveszter volt. Hatalmas volt már most is – egyetlen lépése elég lett volna, hogy meglóbálja a fákat – de még mindig csak gyereknek számított.

Szilveszter különleges volt. Nemcsak azért, mert szellemből volt, hanem mert nagyon-nagyon kíváncsi.

– Anya, mi van a barlangon túl?

– Apa, miért nem mehetünk a napfényre?

– Miért kell nekünk mindig titokban élni?

A családja mindig ugyanazt mondta:

– Mert az emberek félnek tőlünk. Mert hangosak vagyunk. Mert különlegesek vagyunk, és a különleges dolgokat nem mindig értik meg.

De Szilveszter nem félt. Egyik este, amikor a hold fényesen világított a barlang bejáratára, kilopakodott.

A hegyoldalon lefelé haladva csillagfényes köd kísérte. Elért egy kis falucskához, ahol épp egy gyerek sírt az erdő szélén.

Szilveszter óvatosan odasettenkedett. A gyerek megrettent – először.

Aztán meglátta, hogy a hatalmas szellemszaurusz leült mellé, és a farkával óvatosan visszaterelte a kisfiút a mező szélére.

– Te… te nem is vagy ijesztő – mondta a fiú. – Te szomorú vagy, igaz?

Szilveszter bólintott.

És ekkor valami történt, amit még a legöregebb szellemszaurusz sem hitt volna el: egy embergyerek megölelte őt. A kisfiú keze átsuhant rajta – de a szándék érezhető volt. Melegség, elfogadás… barátság.

Másnap reggel a falu apraja-nagyja kint állt a mezőn. A kisfiú mutogatott a barlang felé, és így kiáltott:

– Ő a barátom! Ő csak beszélgetni akar! Ő vigyázott rám!

És lassan, óvatosan a többi szellemszaurusz is előbújt a barlangból. Nem volt több bujkálás.

Az emberek megtanulták, hogy a különös lények is lehetnek kedvesek. És Szilveszter? Ő lett a kapocs két világ között – a hatalmas szellemszaurusz, aki bebizonyította, hogy néha épp a legnagyobbak a legszelídebbek.

Véget ért a mese, de ha ködös estén halk dobbanást hallasz a hegyek felől… talán Szilveszter sétál.

Hasonló cikkek

Szellőszárny Sas – Aki mindenkinek segített

Magasan, a Szélhíd-hegység legmagasabb csúcsán, ahol a hó csak a legbátrabb napsugarakkal hajlandó barátkozni, élt egy sas. Nem akármilyen sas. Őt Szellőszárny Sasnak hívták. A szárnyai olyan hatalmasak voltak, hogy egyetlen suhintásukkal meglibbentették a völgy fáit, a szeme olyan éles,

Tovább olvasom »

Elefántlépések – Egy család története

Valahol a meleg, napfényes szavannán, ahol az akáciák árnyéka hosszúra nyúlik a porban, élt egy kicsi, mégis különleges elefántcsalád. A család neve Lépés-csapat volt – mert ahová az egyikük lépett, oda követte a másik is. Nem mindig egy irányba, nem

Tovább olvasom »

Zümi és a Rakéta Kaland

Egyszer, valahol a világűr csendes zugában, volt egy űrkikötő, ahol rakéták álmodtak a csillagokról, és robotok álmodtak arról, hogy valaha igazi pilóták lehetnek. A legtöbb rakétát emberek vezették. Ők nyomkodták a gombokat, térképeket olvastak, számoltak, irányítottak. De volt egy kis

Tovább olvasom »