Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy fiatal, játékos orrszarvú, akit Rafinak hívtak. Rafi egy gyönyörű szavannán lakott, ahol a fák alatt árnyékot találhatott a forró nap elől, a fű között pedig mindig akadt valami finom falat. Rafi azonban nemcsak a játékot és a legelészést szerette, hanem nagyon kíváncsi is volt. Minden érdekességet meg akart ismerni a szavanna világából.
Egyik nap, miközben Rafi egy hűsítő sárfürdőt vett, találkozott egy kis zebrával, aki szomorúan legelt a közelben.
– Szia, Zebi! Miért vagy olyan szomorú? – kérdezte Rafi.
– Azért, mert a legjobb fűfoltot ellepték a rovarok, és már nem lehet ott nyugodtan enni – panaszkodott Zebi.
Rafi elgondolkodott, majd így szólt: – Tudod, mi orrszarvúk nemcsak a szarvunkkal vagyunk különlegesek, hanem a barátainkkal is. Vannak madarak, akik segítenek nekünk megszabadulni a rovaroktól, és talán neked is segíthetnek!
Rafi közelebb hívott egy kis madarat, aki a hátára szállt.
– Nézd csak! Ez a madár megeszi a rovarokat, amelyek zavarják az orrszarvúkat. Ezt hívják szimbiózisnak – magyarázta Rafi. – Ez azt jelenti, hogy segítünk egymásnak: ő megszabadít minket a rovaroktól, cserébe pedig táplálékot kap.
A zebra csodálkozva nézte, ahogy a madár körberepüli Rafi hátát, majd a zebrára száll, és elkezdi csipegetni a rovarokat.
– Ez csodálatos! – mondta Zebi boldogan. – Soha nem gondoltam volna, hogy a madarak ennyire hasznosak lehetnek.
A szarv és az erő titka
Később Rafi találkozott egy kíváncsi kis antiloppal, aki bátortalanul közeledett hozzá.
– Rafi, miért olyan nagy a szarvad? Nem túl nehéz cipelni? – kérdezte az antilop.
Rafi nevetett. – A szarvunk nemcsak dísz. Védekezésre is használjuk, ha veszély fenyeget.
Másnap reggel Rafi és barátai újabb felfedezőútra indultak a szavannán. Ahogy a nap fénye megcsillant a harmatos fűszálakon, egy kis csapat manguszta rohant feléjük izgatottan.
– Rafi! Rafi! – kiáltották. – Segíts nekünk! Egy kígyó költözött a közelünkbe, és nem merünk visszamenni a fészkünkhöz.
Rafi azonnal a mangusztákhoz fordult. – Ne aggódjatok, megnézem, mit tehetek.
Elindultak a manguszták rejtekhelye felé, és hamarosan megpillantották a kígyót, aki a földön tekergőzött. Bár a kígyó nem tűnt különösebben fenyegetőnek, a manguszták mégis féltek tőle.
Rafi előrelépett, de nem támadott. Helyette mély, nyugodt hangon így szólt: – Hé, Kígyó! Ez a terület már foglalt. Talán találhatnál magadnak egy másik helyet, ahol senkit sem zavarsz.
A kígyó lassan felemelte a fejét, és így felelt: – Nem akartam bajt okozni. Csak egy hűvös helyet kerestem. Ha tudsz ajánlani egy másik rejtekhelyet, elmegyek.
Rafi a mangusztákhoz fordult. – Van itt a közelben egy árnyékos szikla, amit nem használtok. Mit szólnátok, ha a kígyó odaköltözne?
A manguszták félénken bólintottak. Rafi a kígyót a sziklához vezette, aki boldogan elfoglalta az új rejtekhelyét. A manguszták pedig visszatérhettek a fészkükbe, és hálásan megköszönték Rafi segítségét.
Együttműködés a szavannán
Ahogy Rafi visszaindult barátaival, Zebi megszólalt: – Rafi, te tényleg különleges vagy. Nemcsak az erődet használod, hanem a bölcsességedet is, hogy békét teremts.
Az antilop hozzátette: – És megmutattad, hogy a szavannán is lehetséges az együttműködés, még akkor is, ha elsőre ijesztőnek tűnik valaki.
Rafi elmosolyodott. – A természetben mindenkinek megvan a helye. A manguszták és a kígyók is fontosak. Az a lényeg, hogy megértsük egymást, és segítsünk, amikor szükség van rá.
Ahogy a nap ismét lenyugodott a szavanna felett, Rafi büszkén nézett körbe. Tudta, hogy még sok kaland és tanulás vár rá, de az is biztos volt, hogy mindig a békés megoldásokat fogja keresni.
Az állatok összegyűltek a nagy fa alatt, ahol Rafi mesélt nekik a nap tanulságairól. Azóta a szavanna lakói még jobban tisztelték és szerették őt, mert nemcsak erős és bátor volt, hanem igazán bölcs is.
Itt a vége, fuss el véle!
