Egyszer, egy titkos, föld alatti garázs mélyén élt egy Porsche 911 Turbo S. A neve Nitro volt.
Nem Petit hívták, nem Pistikét vitte oviba. Nem volt benne ülésfűtés vagy gyerekzár. Ő versenyre született.
De nem akármilyen versenyre.
Nitro egy nap kapott egy rejtélyes üzenetet. Egy apró olajcsepp formájú chip rezzent meg a kesztyűtartója alján:
„Gyere a Szupersztrádára. Éjfélkor. Ne kérdezz semmit.”
Nitro gázt adott, és már úton is volt. Át a városon, el a benzinkutak mellett, be egy elhagyatott alagútba, ami nem szerepelt a térképen. Ott lent már vártak rá a többiek: egy neonlila Lamborghini, egy rakétameghajtásos Skoda, sőt… egy Nintendóval tuningolt Trabant is.
– Üdv a legendák között – szólalt meg egy hang. Egy régi, poros Bugatti volt az, akinek a fényszórója vörösen izzott. – Ez nem verseny. Ez próbatétel.
És elindult a Szupersztráda – egy végtelennek tűnő, lebegő pálya, ahol a kanyarok felfelé tekeredtek, az alagutak víz alá vezettek, és volt olyan szakasz, ahol a kocsik kérdéseket kaptak matematikából. (A Trabant itt vérzett el.)
Nitro nem csak gyors volt. Okos is. Tudta, mikor fékezzen, mikor repüljön. Átugratott egy mozgó hídon, megkerült egy cikázó villámot (!), és még a jet-motoros taxis is csak a visszapillantóját látta.
A végén egyetlen autó maradt a pályán: Nitro.
A Bugatti lassan elé gurult.
– A Szupersztráda elismer téged. Mostantól nem vagy egyszerű autó. Te vagy A Kód. Aki mindig tudja, merre menjen.
Nitro nem szólt semmit. Csak felvillantotta a fényszóróját, kacsintott egyet, és eltűnt a ködben.
Azóta, ha nagyon figyelsz egy csendes éjjelen, talán hallod a motorját valahol a fák fölött – mert a Szupersztráda… sosem ér véget.
