Egyszer volt, hol nem volt, egy gyönyörű, hegyekkel körülvett kisvárosban élt egy apró, de bátor helikopter, akit Pörgének hívtak. Pörge nem volt olyan nagy és erős, mint a város többi repülője, de volt valamije, ami különlegessé tette: a határtalan lelkesedése és segítőkészsége.
Egy reggel a nap sugarai éppen a hegycsúcsokat simogatták, amikor Pörge a hangárból kiállva hallotta, hogy a város lakói izgatottan beszélnek valamiről. A kis toronyirányító, Tomi, integetett neki:
– Pörge, ma különleges nap lesz! A városi gyerekek kirándulni mennek a hegyek közé, hogy megcsodálják a nagy vízesést. De valaki vigyáz rájuk fentről, igaz? – kérdezte mosolyogva.
Pörge szinte szárnyalni kezdett az örömtől.
– Én vigyázok rájuk! – kiáltotta, és azonnal felkészült a felszállásra.
A gyerekek kis buszokkal indultak el a hegyi ösvény felé, miközben Pörge a levegőből követte őket. Repült a kanyargó utak felett, és időnként le-leereszkedett, hogy megfigyelje, minden rendben van-e.
– Nézzétek, ott van Pörge! – kiáltotta egy kisfiú, és a gyerekek lelkesen integettek.
Ahogy közeledtek a vízeséshez, a szél egyre erősebb lett. A hegyek között süvítő szél néhány faágat sodort az ösvényre, amin a buszok nem tudtak továbbhaladni.
Amikor Pörge meglátta a helyzetet, azonnal rádión hívta Tomit.
– Fák torlaszolják el az utat! Tudsz küldeni valakit segíteni? – kérdezte.
Tomi válaszolt:
– A mentőcsapat úton van, de időbe telik, mire odaérnek. Tudnál addig segíteni?
Pörge egy pillanatig sem habozott. Alacsonyan ereszkedett, hogy felmérje a helyzetet. A propellerei erős széláramlatot keltettek, és segítettek arrébb tolni néhány kisebb ágat. A gyerekek izgatottan figyelték, ahogy a kis helikopter fáradhatatlanul dolgozik.
Nem sokkal később megérkeztek a mentőcsapatok is, és együtt gyorsan eltakarították az akadályokat.
A gyerekek végül elérték a vízesést, ahol csodálatos kilátás és egy nyugodt pihenőhely várta őket. Pörge a levegőben körözve vigyázott rájuk, és hallotta, ahogy a gyerekek róla beszélnek:
– Pörge a legjobb helikopter! – mondta egy kislány.
– Bárcsak mindig velünk jönne! – tette hozzá egy kisfiú.
Pörge soha nem érezte magát ilyen büszkének. Tudta, hogy az ő munkája tette különlegessé ezt a napot.
Amikor visszatértek a városba, Tomi és a gyerekek egy hatalmas „Köszönjük, Pörge!” táblával fogadták. Pörge boldogan landolt, és tudta, hogy bár kicsi, mindig nagy dolgokat vihet véghez, ha lelkes és bátor.
Nem számít, milyen nagy vagy kicsi vagy – a bátorság, a segítőkészség és az elhivatottság mindig különlegessé tesz.
