Egy szép, tavaszi reggelen Peter Parker úgy döntött, hogy nem rohan sehova. Felvette a Pókember-jelmezét, és gondolta: „Ma csak úgy lengedezek a város felett, és élvezem a napsütést.”
Ahogy pókfonalán átsuhant a házak között, egyszer csak gyereknevetést hallott. A közeli parkban sok-sok család piknikezett, játszottak, és lufikat engedtek a magasba. Pókember megállt egy lámpaoszlop tetején, és mosolyogva nézte őket.
Hirtelen azonban valami furcsa történt. Egy kisfiú sírni kezdett. Kezében csak egy csonkán lógó lufizsinór maradt.
Pókember azonnal odasuhant.
– Mi történt, kis haver? – kérdezte kedvesen.
– Elszállt a lufim… a piros szív alakú… Mama mondta, hogy vigyázzak rá, de… elengedtem – szipogott a kisfiú.
Pókember felnézett. Ott repült a lufi, egyre magasabban.
– Tudod mit? Én nem hagyom, hogy csak úgy elvesszen! – mondta.
És már lendült is, fel a magasba. De ahogy a lufi után ugrott, hirtelen feltámadt a szél, és egy nagy lufiköteg – amit egy léggömbárus tartott – is elszabadult!
– Segítség! – kiáltott a lufis bácsi.
Most már nem csak egy, hanem sok-sok lufi repült a felhők felé.
– Na jó, itt most tényleg szükség van Pókemberre! – kiáltotta.
Pókhálóit szétlőtte az ég felé, és úgy szökkent, mint még soha. Egyik kézzel elkapta a kisfiú szív alakú lufiját, másik kezével pedig egész kötegeket húzott vissza.
De még nem volt vége! A nagy rohanás közben valaki megbotlott a parkban, és egy kislány beleesett a sekély tóba.
Pókember azonnal meglátta.
– Ne aggódj, már jövök! – kiáltott, és mint egy igazi hős, leugrott a levegőből, pókhálóval kiemelte a kislányt, és puhán letette a fűre.
A park népe ujjongott. Minden lufi visszakerült a helyére, a kislány megszáradt, a kisfiú pedig újra mosolygott a szív alakú lufijával.
Pókember csak leguggolt melléjük, és azt mondta:
– Tudjátok, nagy dolgokat megmenteni fontos. De néha a kis dolgok is ugyanolyan értékesek. Egy lufi, egy nevetés, egy barátság.
Azzal elsuhant, de a gyerekek még sokáig integettek utána.
Véget ért a mese, de ha egy piros lufi újra az égre száll… lehet, hogy Pókember még mindig ott figyel, készen segíteni.
