A nagy repülőtér egyik sarkában állt egy apró, piros helikopter, akit Picinek hívtak. Bár kicsi volt a hatalmas repülőgépekhez képest, tele volt kíváncsisággal és lelkesedéssel. Pici minden nap figyelte, ahogy a nagy utasszállító gépek felszálltak és leszálltak, és arról álmodott, hogy egy nap ő is hasznos lehet.
– Bárcsak én is segíthetnék valakinek! – sóhajtott.
Egy nap azonban valami különös történt. A reptér közelében egy kis erdőben egy kiskutya eltévedt. A gazdája kétségbeesetten kereste, de a sűrű lombok miatt nem látta, hol lehet.
– Segítség kellene! – kiáltott egy repülőtéri dolgozó. – Egy helikopterrel könnyebben megtalálhatnánk a kutyust!
Pici szíve hevesen dobogott.
– Én kicsi vagyok, de gyors és ügyes! – mondta bátran.
A reptéri mentőcsapat beleegyezett, és Pici a magasba emelkedett. A rotorjai vidáman forogtak, ahogy a fák fölé repült. Nem telt sok időbe, és megpillantotta a kiskutyát egy tisztáson.
– Ott van! – mondta izgatottan, majd lejjebb ereszkedett, hogy jelezzen a gazdájának.
A mentőcsapat gyorsan odasietett, és hamarosan a kiskutya újra a gazdája karjában volt.
– Köszönöm, Pici! – mondta boldogan a gazdi. – Nélküled nem találtuk volna meg!
Pici büszkén tért vissza a reptérre. Rájött, hogy nem az számít, mekkora valaki, hanem az, hogy segíteni akar.
Attól a naptól kezdve Pici lett a reptéri mentőhelikopter, és ha bárkinek szüksége volt segítségre, ő mindig készen állt!
Vége.
