Egyszer volt, hol nem volt, élt egy fiatal és kíváncsi elefánt, akit Nanának hívtak. Nana még nem volt olyan nagy, mint a többi elefánt, de az álmai mindig hatalmasak voltak. Minden este, amikor a nap lenyugodott, és a csillagok megjelentek az égen, Nana egy különleges helyre indult: az álomfák erdejébe. Ezek a fák varázslatosak voltak – lombjuk csillagokból állt, és minden csillag egy-egy álmot rejtett.
Egy este, amikor a szél különösen lágyan suttogott, és a hold fénye táncolt a szavannán, Nana úgy érezte, hogy valaki hívja őt. Figyelte a szél üzenetét, és hamarosan meghallotta:
– Nana, egy kisfiú, Balázs, elvesztette az álmait. Segíts neki megtalálni őket az álomfák között.
Nana izgatottan emelte fel ormányát, és finoman megfújta, mintha egy halk kürtszóval válaszolna. Tudta, hogy el kell indulnia, hogy Balázs álmait visszahozza.
Nana nesztelenül haladt a szavanna puha füvén. Mancsai szinte hangtalanul érintették a földet, miközben a csillagok fénye vezette őt. Az álomfák erdejébe nem vezetett egyszerű út, csak azok találhatták meg, akik tiszta szívvel keresték. Nana pontosan tudta, hol kell keresni.
Ahogy belépett az erdőbe, megpillantotta a fák ragyogó lombját. Minden levél egy-egy csillag volt, és minden csillag egy álmot rejtett. A levelek finoman zizegtek, mintha egymásnak mesélnék az álmokat.
Egy tündérmadár, aki az álomfák őrzője volt, odarepült Nana elé.
– Nana, mi járatban vagy ma este? – kérdezte a madár halk, csilingelő hangon.
– Egy kisfiú, Balázs, elvesztette az álmait – válaszolta Nana. – Segítenem kell neki visszaszerezni őket.
A madár mosolyogva bólintott.
– Az álmait ezen a fán találod – mutatott egy különösen fényesen ragyogó fára. – De csak akkor érheted el őket, ha hiszel a saját álmaid erejében.
Nana bólintott, és ormányával óvatosan megérintette a fa egyik csillagát. Abban a pillanatban a csillag kinyílt, mint egy virág, és Balázs álmai mesélni kezdtek.
Nana lassan leheveredett a fa alá, és lehunyta a szemét. Balázs ott feküdt az ágyában, próbált elaludni, de úgy érezte, valami hiányzik. Hirtelen megjelent előtte egy hatalmas, szelíd elefánt – Nana. A kisfiú meglepődött, de Nana nyugodt hangja megnyugtatta.
– Szia, Balázs – szólt Nana. – Én Nana vagyok, és azért jöttem, hogy visszahozzam az álmaidat. Nem kell semmit tenned, csak hunyd le a szemed, és képzeld el, hogy itt vagy velem az álomfák erdejében.
Balázs lehunyta a szemét, és érezte, hogy Nana meleg bundája körülöleli. A csillagfényes fák alatt feküdt, és hallotta, ahogy a levelek mesélik neki a legszebb álmokat. Látta magát, ahogy egy varázslatos folyó partján játszik, vagy hatalmas, puha felhőkön ugrál, miközben Nana vigyáz rá.
– Most már az álmaid újra a tieid – mondta Nana. – Ne félj, én mindig itt leszek, hogy segítsek neked.
Amikor Balázs lassan álomba merült, Nana óvatosan visszatette a csillagot a fára, és mély, meleg hangján így szólt:
Jó éjszakát, Balázs. Álmodj szépeket, és ha valaha újra szükséged lenne rám, csak gondolj az álomfákra.
Nana lassan elindult hazafelé a szavannán, miközben a csillagok ragyogása tovább világította útját. Az álomfák erdeje újra csendes lett, de a levelek halk suttogása emlékeztetett arra, hogy minden álom valóra válhat.
