Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy játékos kis maki majom, akit Makónak hívtak. Makó Madagaszkár buja dzsungelében élt a családjával, akik mindannyian vidám és energikus makik voltak. Makó szerette a fák között ugrálni, érett gyümölcsöket keresni, és a barátaival játszani.
Egy nap Makó és a testvérei, Mira és Móka, a dzsungel közepén egy nagy fügefára bukkantak. A fa tele volt érett gyümölcsökkel, amelyek édes illata betöltötte a levegőt.
– Nézzétek, mennyi finomság! – kiáltotta Makó, miközben felmászott az egyik ágra.
Ahogy mindannyian jóízűen falatoztak, egy kis kaméleon jelent meg a fa tövében.
– Sziasztok, makik! – mondta a kaméleon. – Nagyon szeretnék én is néhány fügét enni, de túl kicsi vagyok, hogy elérjem az ágakat.
Mira gondolkodás nélkül így szólt: – Ne aggódj, segítünk neked! Mi makik ügyesen mászunk, és szívesen megosztjuk veled a gyümölcsöket.
A testvérek néhány érett fügét leszedtek, és a kaméleon elé tették. A kaméleon hálásan megköszönte, majd jóízűen falatozni kezdett.
Később, amikor Makó és testvérei a fán ugrándoztak, észrevették, hogy egy másik maki majom, aki egy kicsit félénknek tűnt, egyedül üldögélt egy bokor alatt.
– Szia! Miért nem játszol velünk? – kérdezte Móka.
– Én nem vagyok olyan jó ugráló, mint ti – mondta a félénk maki. – Félek, hogy nem fog sikerülni.
Makó mosolyogva így válaszolt: – Nem baj, ha lassabban kezded! Mi segítünk, és közösen gyakorolhatunk.
A testvérek együtt tanították a félénk makit, hogyan ugorjon egyik ágról a másikra. Először kisebb távolságokat próbált, majd egyre magabiztosabb lett. Hamarosan már nevetve versenyzett a többiekkel.
Ahogy a nap lassan lement, és a dzsungelt aranysárga fény töltötte be, Makó és a testvérei a faágon ültek, miközben a kaméleon és az új barátjuk is csatlakozott hozzájuk.
– Tudjátok, ma megtanultam valamit – mondta Makó. – A játék és a gyümölcsök még édesebbek, ha megosztjuk másokkal. És ha segítünk egymásnak, mindenki jól érezheti magát.
A többiek egyetértően bólintottak, és az erdő megtelt a nevetésükkel. Makó tudta, hogy nemcsak a családja, hanem az egész dzsungel közössége fontos neki, és ettől a gondolattól boldogan aludt el aznap este.
Itt a vége, fuss el véle!
