Egyszer volt, hol nem volt, egy napsütéses, virágillatú réten élt egy pici, puha bundájú nyuszi, akit Lilinek hívtak. Lili nem volt akármilyen nyuszi – ő volt az egyik húsvéti segítő, aki minden tavasszal titokban színes tojásokat rejtett el a gyerekeknek.
De ez volt az első év, hogy egészen egyedül kellett megcsinálnia a feladatát.
– Jaj, mi van, ha elrontom? – aggódott Lili, miközben a kosarába pakolta a tojásokat. – Mi van, ha elfelejtek egy kertet, vagy rossz helyre teszek egy ajándékot?
A barátai – egy kék cinege, egy türelmes teknős és egy huncut mókus – mind odaugrottak hozzá.
– Ne félj, Lili! – csipogta a cinege. – Te vagy a legfigyelmesebb nyuszi, akit ismerünk!
Lili végül mély levegőt vett, és elindult. Ugrált házról házra, kertről kertre, bokor mögé bújt, virágok alá rejtett tojásokat. És mindenhová hagyott egy kis meglepetést is: egy virágszirmot, egy kis mosolygós követ, vagy egy versikét a tojások mellé.
Mire felkelt a nap, Lili már az utolsó háznál járt. Ott egy kisgyerek éppen az ablakból nézett ki, álmosan.
Lili gyorsan elrejtette az utolsó tojást egy tulipán mellé, és suttogva mondta:
– Kellemes Húsvétot!
Másnap reggel minden kertben boldog gyerekek szaladgáltak. Nevetés, kacagás, csilingelő hangok töltötték meg a rétet.
És Lili? Ő egy bokor alól kukucskált, fáradtan, de nagyon-nagyon boldogan.
Mert tudta: sikerült. Örömet szerzett. És ez a legjobb érzés a világon.
Véget ért a mese, de Lili jövőre is visszatér.
