Egyszer volt, hol nem volt, egy messzi-motoros völgy mélyén élt egy különleges autó, akit Lángtüzesnek hívtak. Nem akármilyen járgány volt ő! A kerekei fémből készültek, de ha izgatott lett vagy segíteni akart, piros-narancs lángok csaptak fel a kipufogójából, és tüzes csíkot hagyott maga után az aszfalton.
Minden autó ismerte a nevét. Volt, aki csodálta, volt, aki irigyelte, és volt, aki egy kicsit félt is tőle.
– Ő túl gyors, túl látványos, túl… lángoló! – morgott egyszer egy vén traktor.
De Lángtüzes szíve nagyobb volt, mint a motorházteteje, és mindig segített annak, aki bajba került.
Egy nap különös dolog történt. A kis benzinkút mellett egy kismotor sírdogált.
– Mi a baj? – kérdezte Lángtüzes, ahogy odagurult.
– Eltévedtem… és már nincs elég energiám hazamenni – szipogta a kismotor.
Lángtüzes nem habozott. Egy pillanat alatt kigyúltak a lángjai, és így szólt:
– Akkor felpattansz rám, és hazaviszlek a szélsebes szupercsíkomban!
És úgy is lett! Végigsuhantak a kanyargós úton, keresztül az erdőn, dombon és völgyön. Amerre jártak, az ég alja narancsszínben derült, és mindenki csak ámulva bámulta a tűzcsíkos nyomot az aszfalton.
Amikor a kismotor biztonságban hazaért, így szólt:
– Te vagy a legcsodálatosabb autó, akit valaha láttam!
Lángtüzes csak mosolygott.
– Mert a legnagyobb erőm nem a láng… hanem az, hogy szeretek segíteni.
És ettől a naptól kezdve már senki sem félt tőle. Ha messziről látták a lángcsíkot közeledni, tudták: valaki épp egy hősre számíthat.
