Egyszer volt, hol nem volt, egy forró, napsütötte ausztrál szavannán élt egy kis kenguru, akit Kittinek hívtak. Kitti tele volt energiával és mindig ugrált, még álmában is. Édesanyja, Mama Kanga, büszkén figyelte, ahogy Kitti minden nap egyre ügyesebben ugrál.
Egy nap a szavanna állatai összegyűltek, hogy meghallgassák a bölcs koala, Makka, bejelentését.
– Figyelem, figyelem! Holnap megtartjuk a Nagy Ugróversenyt! Mindenki részt vehet, aki szeretné kipróbálni az ugróképességét! – mondta Makka.
Kitti izgatott lett.
– Anya, én is szeretnék részt venni! – kiáltotta.
– Persze, kicsim – mondta Mama Kanga mosolyogva. – De ne feledd, hogy az a legfontosabb, hogy jól érezd magad.
Aznap Kitti egész nap gyakorolt. Az alacsony bokrokat, a sziklákat és még egy kidőlt fát is átugrott. A barátai, Béci, a wombat és Tüsi, az echidna, bátorították:
– Kitti, te vagy a legjobb ugró a szavannán!
Kitti azonban egy kicsit aggódott.
– Mi lesz, ha nem nyerek? – kérdezte Tüsitől.
– Nem számít, Kitti – mondta Tüsi. – A lényeg, hogy próbálkozol, és élvezed az ugrálást.
Másnap eljött a nagy nap. A versenyzők között ott voltak Kitti barátai, Béci és Tüsi, valamint néhány nagyobb kenguru is. Mindenki izgatottan várta, hogy kezdődjön az ugróverseny.
Az első fordulóban a résztvevőknek egy kis patakot kellett átugraniuk. Kitti ügyesen teljesítette, és a tömeg tapsolt neki. A második forduló egy magas sziklát foglalt magában, amit csak a legügyesebbek tudtak átugrani. Kitti mély levegőt vett, és nagyot ugrott – sikerült!
A harmadik forduló egy hatalmas eukaliptuszfánál zajlott, ahol egy különleges kihívás várt rájuk: a legmesszebb ugró versenyző kapta a legnagyobb tapsot. Kitti mindent beleadott, és hatalmasat ugrott, de végül egy idősebb kenguru, Boz, ugrott még messzebbre, és megnyerte a versenyt.
Kitti azonban nem szomorkodott. Barátai köré gyűltek, és együtt ünnepelték, hogy milyen ügyesen szerepelt.
– Büszke vagyok rád, kicsim – mondta Mama Kanga. – Nem a győzelem a legfontosabb, hanem hogy bátran próbálkoztál, és élvezted az ugrást.
Az ugróverseny végén mindenki együtt táncolt és nevetett a szavanna közepén. Kitti rájött, hogy nem a helyezés számít, hanem az élmény és a barátokkal töltött idő.
Az igazi győzelem nem mindig az első hely, hanem az, hogy merünk próbálkozni, és boldogok vagyunk abban, amit csinálunk.
