Egyszer volt, hol nem volt, a dzsungel mélyén, a hatalmas fák lombjai alatt élt egy bölcs gorilla, akit Kibónak hívtak. Kibo híres volt arról, hogy a szívében békét hordozott, és mindenkinek segített, aki a dzsungelben elveszett vagy nyugtalan volt. Bár erős és hatalmas gorilla volt, a lelkében végtelen nyugalom lakozott.
Egy este, amikor a nap már lenyugodott, és a dzsungelben minden csendes lett, Kibo a kedvenc szikláján ült, és a holdfényes eget nézte. Hirtelen meghallotta a szél üzenetét:
– Kibo, egy kisfiú, Balázs, nehezen tud elaludni. Félelmek tartják ébren. Segítened kell neki, hogy megnyugodjon és elaludjon.
Kibo lassan bólintott, és hatalmas, erős karjait kinyújtva így szólt:
– Elindulok, hogy segítsek neki. A béke és az álmok mindig elérhetők, csak meg kell találni őket.
Kibo nesztelenül haladt a dzsungelben. Mancsai óvatosan érintették a talajt, hogy ne riassza meg az állatokat. Az útját a hold világította meg, a fák között pedig apró szentjánosbogarak táncoltak, mintha utat mutatnának neki.
Egy kis majom ugrott elé az egyik faágról, és kíváncsian kérdezte:
– Hová mész, Kibo?
– Egy kisfiúnak kell segítenem, hogy elaludjon – válaszolta a gorilla mosolyogva.
– Akkor vidd el ezt a dzsungel-lombot – mondta a majom, és egy apró, zöld levelet nyújtott Kibónak. – Ez az erdő nyugalmát hozza.
Kibo megköszönte az ajándékot, és folytatta útját. A dzsungel egyre csendesebb lett, és Kibo megérezte, hogy közel jár Balázs ágyához.
Amikor Kibo megérkezett, látta, hogy Balázs az ágyában fekszik, de szemei nyitva voltak, és az arcán aggódás ült. Kibo halkan közelebb lépett, és leült az ágya mellé.
– Szia, Balázs – szólt Kibo mély, barátságos hangon. – Én vagyok Kibo, és azért jöttem, hogy segítsek neked. Ne félj semmitől, én vigyázok rád.
Balázs először meglepődött, de Kibo nyugodt jelenléte hamar megnyugtatta. A gorilla lassan felemelte hatalmas kezét, és finoman megsimogatta a levegőt, mintha eltörölte volna Balázs félelmeit.
– Most képzeld el – mondta Kibo –, hogy a dzsungelben vagy velem. Egy hatalmas, puha fán ülünk, és a lombok között átszűrődik a csillagok fénye. A szél lágyan simogatja az arcodat, és a dzsungel minden hangja azt meséli, hogy itt biztonságban vagy.
Balázs lehunyta a szemét, és elképzelte, hogy Kibóval egy hatalmas fa tetején ül, ahol minden békés és nyugodt. Hallotta a tücskök halk zenéjét, a fák susogását, és érezte, hogy minden gond eltűnik.
Kibo mosolyogva így szólt:
– Most nézz le a fa alá, Balázs. Ott vannak az álmaid, csak várnak rád. Látod őket? Azok a legszebb álmok, amiket valaha elképzeltél.
Balázs a képzeletében lenézett, és látta magát, ahogy egy színes réten futkározik, madarakkal játszik, és egy hatalmas gorilla, Kibo, vigyáz rá. Az álom képei szinte körülölelték őt, és szívét melegség töltötte el.
– Most már készen állsz az alvásra – mondta Kibo. – Csak hunyd le a szemed, és engedd, hogy ezek az álmok magukkal vigyenek.
Balázs lassan elaludt, és Kibo lágyan megérintette a dzsungel-lombot, amely csendesen susogott a kezében. A szentjánosbogarak körülötte világítottak, mintha egy láthatatlan takarót szőttek volna Balázs köré.
Amikor Balázs mély álomba merült, Kibo halkan felállt, és így suttogta:
Jó éjszakát, Balázs. Álmodj szépeket, és tudd, hogy mindig itt vagyok, ha szükséged lenne rám.
A gorilla visszatért a dzsungelbe, és újra leült a kedvenc sziklájára. A hold fénye lágyan körülölelte őt, és a dzsungel csendje továbbra is békét sugárzott.
