Egyszer volt, hol nem volt, a végtelen ausztrál szavannán élt egy kedves kenguru mama és az ő vidám kisbabája, Pici Pattanó. Pattanó épphogy elkezdte felfedezni a világot, és minden reggel izgatottan ugrált ki mama erszényéből, hogy körbenézzen.
– Pattanó, vigyázz, ne ugorj túl messzire! – figyelmeztette Mama nevetve, miközben ő maga lassan haladt a fűben, hogy friss leveleket és virágokat keressen.
– Mama, nézd, milyen magasra ugrok! – kiáltotta Pattanó, miközben hatalmasat pattant egy közeli sziklára. De mivel még kicsi volt, a landolása kicsit esetlenre sikerült, és majdnem a hátára fordult.
Mama szeretettel odaugrott, és gyengéden visszasegítette.
– Ne aggódj, Pattanó, hamarosan ügyesebben fogsz ugrani, mint bárki más!
Aznap reggel a szavanna különösen békés volt. A nap aranyló fénnyel borította be a tájat, és a madarak csicsergése betöltötte a levegőt. Mama és Pattanó lassan haladtak egy kis patak felé, ahol a víz kristálytisztán csordogált a kövek között.
– Mama, nézd, mi ez? – kérdezte Pattanó izgatottan, miközben egy apró kék pillangót követett, amely lassan repült a víz fölött.
– Ez egy pillangó, Pattanó. Néha olyan gyorsan repülnek, hogy alig lehet követni őket – magyarázta Mama.
Pattanó bátor volt és játékos, ezért megpróbált felugrani, hogy elérje a pillangót. Persze a pillangó mindig egy kicsit tovább repült, mintha csak játszana vele. Végül Pattanó vidáman lehuppant a fűbe.
– Mama, én is olyan könnyed szeretnék lenni, mint a pillangó! – mondta nevetve.
Ahogy tovább mentek, a patak partján egy kis koala csücsült egy eukaliptuszfa alján. A koala álmosan pislogott, de kíváncsian nézte a két kengurut.
– Sziasztok! Hová tartotok? – kérdezte lassú, nyugodt hangon.
– Csak felfedezzük a szavannát – válaszolta Mama. – És te mit csinálsz itt, egyedül?
– Épp most reggeliztem, és egy kicsit pihenek – mondta a koala. – Tudjátok, az eukaliptuszlevelek nagyon finomak, de el is álmosítanak.
Pattanó kíváncsian nézte a koalát.
– Mi is ehetünk ilyen leveleket, Mama?
– Nem, kicsim, azok csak a koaláknak valók – nevetett Mama. – Mi inkább a friss fűt és virágokat szeretjük.
Ahogy a nap lassan lemenőben volt, Mama és Pattanó visszaindultak az otthonuk felé. Az út mentén Pattanó még mindig tele volt energiával, de Mama finoman visszaterelte az erszényébe.
– Elég volt mára, kicsim. Most már ideje pihenni – mondta gyengéden.
Pattanó kényelmesen összegömbölyödött az erszényben, és érezte Mama melegséget árasztó testét. A szavanna lassan elcsendesedett, és csak a tücskök halk ciripelése hallatszott.
– Mama, ugye mindig ilyen szép lesz a világ? – kérdezte Pattanó álmosan.
– Igen, kicsim, ha mindig ilyen kíváncsian és szeretettel nézed, mint ma – válaszolta Mama, miközben óvatosan megcirógatta Pattanó fejét.
Aznap este a szavanna fölött a csillagok gyönyörűen ragyogtak. Mama csendben nézte a tájat, miközben hallgatta Pattanó egyenletes szuszogását. Szívében boldogságot érzett, mert tudta, hogy a kisfiát minden nap új csodák és kalandok várják.
A világ tele van szépséggel és csodákkal, ha nyitott szívvel és kíváncsisággal fedezzük fel. És nincs jobb, mint ezt a szerető családunkkal megosztani.
