Egyszer volt, hol nem volt, egy széles folyóparton élt egy barátságos és kíváncsi kapibara, akit Kapunak hívtak. Kapu imádta a természetet: szerette figyelni a halakat a folyóban, játszani a parton, és a napsütésben lustálkodni. Kapunak rengeteg barátja volt az állatok között: kacsák, teknősök, és még egy kis vidra is, akit Csobinak hívtak.
Egy szép reggelen Kapu éppen friss fűcsomót rágcsált a folyóparton, amikor Csobival találkozott.
– Kapu, ma mihez lenne kedved? – kérdezte a vidra, miközben egy kavicsot egyensúlyozott a mancsán.
– Menjünk úszni a folyóba, és nézzük meg, mit találunk! – válaszolta Kapu izgatottan.
Kapu és Csobi beugrottak a hűvös vízbe, és vidáman tempóztak a sodrásban. A víz alatt Kapu megpillantott egy csillogó kövekkel teli helyet.
– Nézd, Csobi, milyen szép kövek! – mondta, miközben a fejét kidugta a vízből.
– Gyűjtsünk néhányat, és készítsünk belőlük egy kis rejteket a parton! – javasolta a vidra.
Ahogy tovább úsztak, egy teknős bukkant fel előttük, akit Teki-tekinek hívtak.
– Sziasztok! Mit csináltok? – kérdezte Teki, miközben lassan úszott a sodrással.
– Éppen kincseket keresünk! – válaszolta Kapu. – Csatlakozol hozzánk?
– Szívesen! – felelte Teki, és együtt indultak tovább a folyó mentén.
Hamarosan egy csendes kis öbölhöz értek, ahol a víz kristálytiszta volt, és a partot puha homok borította. A lagúna körül színes virágok nyíltak, és a levegőt a madarak éneke töltötte be.
– Ez tökéletes hely! – kiáltotta Kapu. – Itt készíthetjük el a rejtekhelyünket.
A barátok nekiláttak. Kapu és Csobi a víz alól szedett köveket és kagylókat, Teki-tekinek pedig apró botokat és leveleket hozott a partról. Nemsokára egy gyönyörű kis rejtekhely készült el a lagúna partján, amit mindannyian közösen építettek.
Miután elkészültek, leheveredtek a homokos parton, és élvezték a napsütést. Kapu boldogan nézett körbe.
– Ez volt a legjobb napom! – mondta, miközben a víz halkan csobogott mellettük.
Csobi mosolyogva bólintott.
– És még sok ilyen napunk lehet, ha mindig ilyen jókat játszunk együtt.
Teki-tekinek lassan szundikálni kezdett, miközben a nap sugarai melegen simogatták a hátát. Kapu és Csobi még egy darabig pancsoltak, majd mindannyian elégedetten tértek vissza a part menti otthonukba.
A legnagyobb kalandok és a legszebb emlékek mindig a barátokkal együtt töltött időből születnek.
