Egyszer volt, hol nem volt, a magas, havas hegyek között élt egy fiatal hópárduc, akit Hópelyhecskének hívtak. Hópelyhecske nemcsak ügyes és fürge volt, hanem kíváncsi is. Szerette a hegyek csendjét, a hó suhogását a mancsa alatt, és a csillagok ragyogását az éjszakai égen.
Egy hideg, csillagos estén Hópelyhecske a sziklák tetején ült, és a távoli csillagokat nézte. Egyszer csak egy különös fényt látott az égbolton. Egy csillag mintha közelebb húzódott volna hozzá, és gyönyörű szivárványszínű fényt árasztott.
– Mi lehet ez? – kérdezte magában Hópelyhecske.
Ahogy a fény egyre közelebb ért, egy gyengéd hang szólította meg:
– Hópelyhecske, szükségünk van a segítségedre. A hegyek csillagai ma éjjel táncot járnak, de a legnagyobb csillag, a Csillagok Szíve eltűnt. Segítesz nekünk megtalálni?
Hópelyhecske azonnal felkerekedett. A csillagfény gyengéden vezette őt egy sziklákkal övezett ösvényre. Útja során találkozott egy kis hermelinnel, akit Csíkosnak hívtak.
– Hová tartasz, Hópelyhecske? – kérdezte Csíkos.
– A Csillagok Szívét keresem. Tudsz segíteni? – kérdezte a hópárduc.
– Tudom, hol kezdheted a keresést. Kövess engem! – mondta Csíkos, és együtt indultak tovább.
Hópelyhecske és Csíkos a hegyoldalban egy elrejtett barlanghoz értek, amelynek falai jégkristályokkal voltak tele. A barlang mélyén egy idősebb, bölcs hópárduc, Hófehér, várta őket.
– Üdvözöllek, Hópelyhecske – mondta Hófehér. – Ha megtalálod a Csillagok Szívét, a csillagok újra táncra kelnek, és a hegyek újra ragyogni fognak. Az erőt és bátorságot már magadban hordozod, csak bízz magadban.
Hófehér tanácsai után Hópelyhecske és Csíkos tovább indultak. Az ösvény egy csodás, havas tisztásra vezette őket. A tisztás közepén egy fagyott tó csillogott, amelyen a csillagok fénye tükröződött. A tó mélyéről gyenge, de gyönyörű fény szűrődött fel.
– Ez az! A Csillagok Szíve! – kiáltotta Hópelyhecske. Óvatosan megközelítette a tavat, és mancsával finoman érintette a jeget. A jég lassan olvadni kezdett, és a Csillagok Szíve, egy apró, de ragyogó kristály, felbukkant.
Ahogy Hópelyhecske a kristályt az ég felé emelte, a csillagok újra életre keltek. Fényük erősebb lett, és az éjszakai égbolt táncolni kezdett. A Csillagok Szíve újra a helyére került, és minden hegyi állat boldogan figyelte a csodás látványt.
Hópelyhecske rájött, hogy a bátorság és a segítség mindig új fényt hozhat a világba. A csillagok és a hegyek mostantól minden este emlékeztették őt erre.
