Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kedves víziló, akit Hektornak hívtak. Hektor egy széles folyóparton lakott a családjával, ahol a nappalai vidám pancsolással és finom vízi növények rágcsálásával teltek. De amit Hektor a legjobban szeretett, az a holdfényes éjszakák voltak. Amikor a hold ragyogott, az egész folyó csillogott, mintha ezüst lenne.
Egyik este azonban valami különös történt. Hektor észrevette, hogy a holdfény hiányzik. Az égbolt sötét volt, és a folyó felszíne nem csillogott. Az állatok nyugtalanok lettek, és a békák abbahagyták a brekegést.
– Hol van a holdfény? – kérdezte Hektor aggódva a barátaitól.
– Nem tudjuk, Hektor – válaszolta a teknős. – Talán valami elrejtette a holdat.
Hektor elhatározta, hogy kideríti, mi történt. – Ne aggódjatok, én visszahozom a holdfényt! – mondta, és elindult a folyón felfelé.
Ahogy haladt, találkozott egy bagollyal, aki egy fa ágán üldögélt.
– Bagoly, te olyan bölcs vagy! Nem láttad, merre tűnt el a holdfény? – kérdezte Hektor.
A bagoly bólogatott. – Hallottam egy történetet arról, hogy egy nagy felhőóriás néha elrabolja a holdat, hogy megtartsa magának a fényt. Ha a folyó mentén tovább mész, talán megtalálod őt.
Hektor megköszönte a tanácsot, és továbbúszott. Az út egyre sötétebb lett, de Hektor nem adta fel. Egyszer csak egy nagy, sötét árnyat látott a folyó fölött. Ez volt a felhőóriás.
– Hé, te ott fent! – kiáltott Hektor. – Miért rejtetted el a holdfényt?
A felhőóriás lassan leereszkedett, és mély hangon válaszolt: – Azért rejtettem el, mert túl fényes. Nem hagyott aludni.
Hektor bátran előrébb lépett. – De a holdfény nem csak neked fontos! Az egész folyó és az állatok számára nélkülözhetetlen. Megoszthatnád velünk, hogy mindenki boldog legyen.
A felhőóriás elgondolkodott. – Talán igazad van, víziló. Ha megígéred, hogy megértitek, néha nekem is szükségem van a pihenésre, visszaadom a holdfényt.
Hektor bólintott. – Megígérem! Mindenki figyelni fog arra, hogy te is pihenhess.
Ekkor a felhőóriás lassan félrehúzódott, és a hold ismét előbújt. Az ezüstös fény beborította a folyót, és az állatok boldogan éljeneztek.
Hektor visszaúszott a családjához, és elmesélte a kalandját. Aznap este mindenki megfogadta, hogy tisztelettel bánnak a felhőóriással, hogy mindig együtt élvezhessék a holdfény varázsát.
Itt a vége, fuss el véle!
