A sűrű, smaragdzöld esőerdő mélyén, ahol a fák lombja az eget súrolta, és a madarak színes kavalkádja cikázott a levegőben, élt egy hatalmas, óriási gorilla – Gorm.
Gorm volt az esőerdő védelmezője. A fák alatt sétálva figyelte az állatokat, gondosan vigyázott a tiszta vízfolyásokra, és ha valaki bajba került, ő segített.
Bár termete félelmetes volt, szíve kedves és jóságos volt.
Egy nap azonban valami szokatlant vett észre…
Gorm aznap reggel, amikor felébredt, furcsa csendet hallott.
A fák között mindig madarak csiviteltek, majmok ugrándoztak, és a vízesések vidáman zúgtak.
De most… minden elcsendesedett.
– Ez nem jó jel – dörmögte magában.
Gorm elindult, hogy kiderítse, mi történik.
A fák eltűntek!
Ahogy egy tisztáshoz ért, megdöbbenve látta, hogy a hatalmas fák eltűntek!
A helyén csak puszta föld maradt, és a kis állatok rémülten kerestek menedéket.
– Hová lett az erdő? – kérdezte Gorm döbbenten.
Ekkor egy kis papagáj, Pico, szállt le a vállára.
– Gorm! Az emberek fát vágnak ki, és az állatoknak nincs hová menekülni!
Gorm összeráncolta a szemöldökét.
– Nem hagyhatjuk, hogy az erdő eltűnjön!
Elhatározta, hogy megvédi az otthonát.
Gorm tudta, hogy nem erővel kell megállítania az embereket.
Ehelyett mutatni akart nekik valamit.
A papagájokat, majmokat és egyéb állatokat maga köré gyűjtötte.
– Ültessünk fákat! – mondta. – Ha az emberek látják, hogy az erdő él, talán megértik, milyen fontos!
A kis állatok izgatottan segítettek.
Majmok kókuszdiókat hoztak, a madarak a magokat vitték el a tisztás különböző pontjaira, Gorm pedig hatalmas kezeivel lyukakat ásott a földbe.
Néhány nap múlva a frissen ültetett magok apró hajtásokként kezdtek kibújni.
Az emberek, akik a fák kivágásáért jöttek, megdöbbenve látták, hogy az állatok új fákat ültettek.
Egyikük, egy fiatal kutató, odalépett Gormhoz.
– Ez csodálatos! Nem tudtuk, mennyire fontos nektek ez az erdő. Segítünk nektek megvédeni!
Hamarosan az emberek már nem kivágni akarták a fákat, hanem újakat ültettek.
Az esőerdő újra életre kelt.
A fák megnőttek, a madarak visszatértek, a folyók újra tisztán csörgedeztek.
És Gorm, az óriás gorilla, tudta, hogy a világ nemcsak az erejétől lett jobb, hanem a türelmétől és bölcsességétől is.
És ha valaki megkérdezte tőle:
– Hogy mentetted meg az esőerdőt?
Csak elmosolyodott, és azt mondta:
– A természetet nem védeni kell, hanem vele együtt élni.
Vége.
