Egyszer volt, hol nem volt, egy hatalmas esőerdő mélyén élt egy kedves és játékos gorilla, akit Gombinak hívtak. Gombi nem volt se a legerősebb, se a legnagyobb gorilla a családjában, de mindenki szerette őt, mert mindig mosolyt csalt a többiek arcára.
Egy reggelen, amikor a nap sugarai átszűrődtek a sűrű lombkoronán, Gombi izgatottan szaladt a családjához.
– Ma van a Nagy Banán Ünnep! – kiáltotta. – Ideje összegyűlni és megünnepelni a legfinomabb gyümölcsöt az egész erdőben!
Az esőerdő minden lakója tudta, hogy a Nagy Banán Ünnep különleges esemény. Ilyenkor minden gorilla, fiatal és idős, együtt gyűlt össze a hatalmas Banyán-fánál, amely a dzsungel közepén állt. Ez a fa volt a legmagasabb és legszélesebb az erdőben, és a legédesebb banánok ezen a fán nőttek.
Gombi anyukája, Mami, már hajnalban elkezdte a készülődést. Banánlevelekből tányérokat készített, és friss gyümölcsöket gyűjtött az ünnepi asztalhoz. Gombi közben a testvéreivel, Bimbóval és Csutival, játszott, de közben segített feldíszíteni a Banyán-fát.
– Nézd, Mami! Színes virágokat hoztunk a díszítéshez! – kiáltotta Gombi, miközben a testvéreivel egy-egy marék színes szirmot szórtak a fa tövébe.
Ahogy a nap haladt előre, az erdő lakói lassan megérkeztek az ünnepre. Jöttek a majmok, akik vidáman ugráltak az ágakon, a papagájok, akik színes tollukkal fényesítették az eget, és még az apró mókusok is, akik izgatottan gyűltek össze, hogy részt vegyenek az eseményen.
Gombi boldogan fogadta az érkezőket.
– Üdv mindenkinek! Ma megosztjuk a legjobb banánokat és a legvidámabb történeteket! – mondta mosolyogva.
Amikor mindenki megérkezett, az ünnepség elkezdődött. A gorillák körbeülték a hatalmas Banyán-fát, amely most tele volt érett, aranyszínű banánokkal. A legöregebb gorilla, Papi, felállt, és elmesélte a fa történetét.
– Ezt a fát már a nagyszüleink is ismertek – kezdte Papi. – És minden évben emlékeztet minket arra, hogy az erdő bősége az összetartásunkból ered.
Ezután mindenki elkezdett enni. A banánok édesek és lédúsak voltak, és a gorillák nevetve osztották meg egymással a legviccesebb történeteiket.
Amikor az ünnep már javában zajlott, Gombi hirtelen felpattant.
– Van egy meglepetésem! – kiáltotta. Majd egy hatalmas, szív alakú banánt hozott elő, amit reggel talált az erdő mélyén.
– Ezt a szív alakú banánt a családunknak és minden barátunknak ajánlom. Emlékeztessen minket arra, hogy a legnagyobb ajándék, amit adhatunk, a szeretet és a nevetés! – mondta Gombi.
Mindenki tapsolt és nevetett, és az ünnep még vidámabbá vált.
Ahogy a nap lenyugodott, és a hold fénye átszűrődött a fák között, a gorillák lassan hazafelé indultak. Gombi fáradtan, de boldogan dőlt le egy puha fészekbe, amit Mami készített neki.
– Ez volt a legjobb Banán Ünnep – suttogta magának, miközben a csillagokat nézte.
Az esőerdő elcsendesedett, de a nevetés és az összetartás emléke örökre ott maradt a Banyán-fa alatt.
A legfontosabb ünnepek nem az ételről vagy a díszekről szólnak, hanem arról, hogy megosztjuk az örömöt és a szeretetet azokkal, akik közel állnak hozzánk.
