Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis dinoszaurusz, akit Dininek hívtak. Dini egy békés völgyben élt a szüleivel, ahol hatalmas fák, zöld füves mezők, és csillogó patakok várták őt minden nap. Dini imádott játszani, különösen azt, amikor a madarakat próbálta utánozni, és a kis karjaival “repült”.
Egy nap, miközben a völgyben szaladgált, és a lepkéket kergette, Dini találkozott egy apró állattal, akit még sosem látott. Ez az állat egy kis őslénygyík volt, aki félénken pislogott fel Dinire.
– Szia! – mondta Dini kedvesen. – Ki vagy te?
– Szia… én Pici vagyok – mondta a gyík. – Épp egy biztonságos helyet keresek, mert eltévedtem, és nem találom a családomat.
Dini szíve megtelt együttérzéssel. – Ne aggódj, segítek neked megkeresni őket! – mondta, és azonnal elindultak együtt.
Ahogy mentek, Dini és Pici találkoztak különféle állatokkal. Egy magas, hosszú nyakú brontoszaurusz éppen faleveleket rágcsált.
– Láttál egy gyíkcsaládot errefelé? – kérdezte Dini.
– Nem, de hallottam valamit a nagy sziklák felől – mondta a brontoszaurusz, és mutatta az irányt.
Dini és Pici továbbmentek, és végül egy domb tetejére értek, ahol meglátták Pici családját. A kis gyíkok éppen a napfényben sütkéreztek, és amikor meglátták Picit, boldogan szaladtak hozzá.
– Köszönjük, hogy visszahoztad Picit! – mondták a gyíkok Dininek.
Dini mosolygott, mert tudta, hogy jó dolgot tett. Ezután még egy kicsit játszottak a gyíkokkal, majd Dini hazament, ahol a szülei várták.
Aznap este Dini boldogan aludt el, tudva, hogy a barátság és a segítőkészség mindig örömöt hoz mindenkinek.
Itt a vége, fuss el véle!
