Egyszer volt, hol nem volt, élt egy gyönyörű fehér ló, akit Csillagfénynek hívtak. Csillagfény az erdő melletti zöld mezőkön élt, ahol napjai nagy részét futkározással és legelészéssel töltötte. De nem volt egyedül: a legjobb barátja, egy vidám kis póni, Pötyi, mindig vele tartott.
Egy este, amikor a nap már lenyugodott, és az ég csillagokkal telt meg, Csillagfény és Pötyi a domb tetején álltak, és a távoli hegyeket nézték. Egyszer csak furcsa fény villant fel az égen, és egy apró csillag hullott le a mezőre.
– Láttad ezt, Pötyi? – kérdezte Csillagfény izgatottan.
– Igen! Menjünk, nézzük meg, mi lehet az! – válaszolta Pötyi, és már vágtázott is a mezőn.
A csillagot követve egy rejtett tisztásra értek, ahol a füvet apró fények borították, mintha tündérek szálltak volna le a földre.
A tisztás közepén egy kis csillag ragyogott. Amikor Csillagfény közelebb lépett, a csillag megszólalt:
– Köszönöm, hogy megtaláltatok. Én a csillagok őrzője vagyok, de egy szélvihar ledöntött az égből. Segítenétek visszajutni?
– Persze! De hogyan? – kérdezte Pötyi.
– A legelőt körülvevő hegyek csúcsán van egy varázslatos fa, amelynek ágai elérik az eget. Ha eljuttok oda, újra visszatérhetek a helyemre – magyarázta a csillag.
Csillagfény és Pötyi azonnal elindultak. Útjukat kis patakok, erdei ösvények és virágos mezők kísérték. Útközben találkoztak Tóbiással, a bölcs öszvérrel, aki szívesen segített nekik megtalálni a helyes utat.
– A varázslatos fa közel van, de az utolsó szakaszon meredek sziklákon kell átkelnetek – figyelmeztette őket Tóbiás.
Csillagfény bátor volt, és segített Pötyinek átjutni a nehezebb részeken. Együtt erősebbek voltak, mint valaha.
Amikor végre elérték a hegy tetejét, a varázslatos fa lenyűgöző látványt nyújtott. Ágai ezüstösen csillogtak, és úgy tűnt, mintha az égig érnének. Csillagfény óvatosan a fa tövébe helyezte a kis csillagot, amely azonnal felfelé kezdett emelkedni. Ahogy a csillag elérte az eget, ragyogása betöltötte az egész tájat.
– Köszönöm, hogy segítettetek! Mostantól minden este őrködni fogok felettetek – mondta a csillag, mielőtt eltűnt a csillagos égbolton.
Csillagfény és Pötyi boldogan vágtáztak vissza a mezőkre. Tudták, hogy különleges dolgot tettek, és hogy a csillag mostantól mindig vigyázni fog rájuk.
A barátság és a bátorság mindig segít elérni a csillagokat – néha szó szerint.
