Egyszer volt, hol nem volt, egy sűrű erdőben élt egy mosómedve, akit Csíkosnak hívtak. Csíkos nagyon okos volt, de néha úgy gondolta, hogy a gyorsabb eredmény érdekében nem baj, ha kicsit elferdíti az igazságot. Egy napon azonban olyan leckét kapott, amit soha nem felejtett el.
Az ajánlat
Az erdő lakói minden hónapban vásárt rendeztek, ahol különféle dolgokat cseréltek: bogyókat, diókat, vagy éppen kis kézműves tárgyakat. Csíkos nagyon szeretett volna egy új, csillogó diótartót, amit a hódok készítettek. Azonban neki nem volt elég diója, hogy kifizethesse.
Ekkor Csíkos különös ötlettel állt elő. Talált egy régi, repedezett diótartót, és egy kis gyantával próbálta úgy helyreállítani, hogy újnak tűnjön.
– Ez majd elég lesz a csillogó diótartóra – gondolta magában.
A vásár napján elment a hódokhoz, és kicserélte a régi tartóját az újra. A hódok, akik nem vették észre a hibát, elfogadták az ajánlatot. Csíkos elégedetten ment haza, de a lelkiismerete nem hagyta nyugodni.
Másnap, amikor Csíkos az erdőn keresztül sétált, meglátta a hódokat. Nagyon szomorúak voltak.
– Mi történt? – kérdezte tőlük.
– Az új diótartónk, amit tegnap kaptunk, teljesen használhatatlan. Repedezett, és minden dió kiesik belőle – mondta az egyik hód.
Csíkos érezte, hogy valami nagyon nincs rendben. Tudta, hogy ő volt a felelős, de nem tudta, mit tegyen.
– Talán senki sem jön rá, hogy én csináltam – gondolta magában.
Aznap este Csíkos elment az erdő legbölcsebb lakójához, a bagolyhoz, Huhukához.
– Huhuka, mit tegyek, ha valamit rosszul csináltam, és emiatt valaki mást bajba sodortam? – kérdezte.
Huhuka bölcsen ránézett.
– Az igazság mindig felszabadít, Csíkos. Ha másokat átversz, azzal nemcsak nekik, hanem magadnak is ártasz. Az igazi bátorság az, ha elismered a hibádat, és helyrehozod, amit tettél.
Csíkos egy darabig csendben gondolkodott, majd elhatározta, hogy helyrehozza a dolgot.
Másnap Csíkos elment a hódokhoz.
– Sajnálom, amit tettem – mondta lesütött szemmel. – Tudom, hogy az a tartó, amit adtam nektek, nem volt megfelelő. Visszahoztam a csillogó diótartót, és odaadom nektek az összes diómat, hogy kárpótoljalak benneteket – fejezte be Csíkos. – Nem volt helyes, amit tettem, és szeretném jóvátenni.
A hódok először meglepődtek, de látták Csíkos őszinte megbánását. Az egyik hód barátságosan megszólalt:
– Csíkos, köszönjük, hogy beismerted a hibádat. Ez bátorságra vall. A diótartót visszaveheted, de azt kérjük, hogy legközelebb tisztességesen cseréljünk.
Csíkos boldogan elfogadta a lehetőséget, és megígérte, hogy soha többé nem próbál másokat becsapni.
Attól kezdve Csíkos igyekezett mindig őszinte lenni. Megtanulta, hogy az igazság nemcsak a barátait teszi boldoggá, hanem neki is nyugodtabb szívet ad. Az erdei állatok megbocsátottak neki, és újra szívesen fogadták a vásárokon.
A következő vásáron Csíkos valódi kincseket hozott magával: friss bogyókat és diókat, amelyeket saját maga gyűjtött. Ebből a cseréből mindenki elégedetten távozott, és Csíkos büszke volt arra, hogy tisztességesen játszott.
A vásárok azóta is az erdő legvidámabb eseményei maradtak. Csíkos gyakran mesélt a fiatalabb állatoknak arról, hogy milyen fontos az őszinteség és az, hogy ne ártsunk másoknak saját előnyünk érdekében. Az erdő lakói most már még jobban összetartottak, mert tudták, hogy egymásra mindig számíthatnak.
Az igazság és a korrektség erőt ad. Ha hibázunk, a legnagyobb bátorság az, ha elismerjük és helyrehozzuk. Az őszinte kapcsolatok mindig tartósabbak, mint azokra épített siker, amely mások kárára született.
