Cili, a kíváncsi csokikocka kalandja

Egy kicsi, illatos cukrászdában, egy díszes bonbonos dobozban élt Cili, a csokikocka. Cili nem akármilyen csokoládé volt: tejcsokiból készült, a tetejét ropogós mogyoródarabok borították, a belsejében pedig selymes karamell lapult. A többi csoki csendben várta a sorsát, hogy valaki kiválassza és megkóstolja őket.

Cili azonban más volt. Ő álmodozott.

– Nem unjátok, hogy egész nap csak itt fekszünk? – kérdezte a többiektől. – Mi lehet odakint? Milyen lehet a cukrászda? Vagy a város?

– Ugyan, Cili! – sóhajtotta egy elegáns marcipánrózsa. – Nekünk itt a helyünk. Ez a sorsunk.

De Cilit nem nyugtatta meg a válasz. Egy nap, amikor a cukrász kisasszony kinyitotta a dobozt, Cili megragadta az alkalmat. Amikor a doboz megbillent, Cili halkan legurult a pultról – puff! – pont egy puha sütemény tetejére esett.

Cili izgatottan nézett körül. A cukrászda tele volt csodákkal: krémes sütemények, gyümölcstorták, színes cukorkák és illatos péksütemények mindenütt.

– Ez csodálatos! – lelkendezett Cili.

Ahogy körbesétált a pulton, találkozott egy cukorszórásból készült egyszarvúval.

– Hé, te csokikocka! Mit keresel itt? – kérdezte az egyszarvú.

– Kalandot! – felelte Cili. – Meg akarom ismerni a világot.

– Ha igazi kalandra vágysz, menj a Nagy Torta Polcára! – mondta az egyszarvú. – Ott lakik Karamella Királynő, aki tudja, hogyan lehet eljutni a cukrászda legtitkosabb helyére: a Csokifolyóhoz.

Cili elindult, de az út nem volt könnyű. Át kellett jutnia a forró csokiszökőkúton, ahol a gőzölgő csokoládé veszélyes hullámokban zúdult le. Egy habcsók próbálta megállítani:

– Gyere, Cili, pihenj meg a habok között! Olyan puhák vagyunk!

De Cili nem állt meg. Végül eljutott a Nagy Torta Polcára, ahol egy hatalmas, emeletes csokitorta trónolt. A tetején ült Karamella Királynő, aranyszínű burkolattal és ragyogó koronával.

– Üdvözöllek, Cili! – szólalt meg a királynő. – Hallottam a bátorságodról. Te vagy az első csokikocka, aki idáig eljutott. A Csokifolyóhoz vezető út veszélyes, de aki oda elér, megtapasztalhatja a világ legédesebb titkát.

Karamella Királynő megmutatta Cilinek az utat egy szűk alagúton át. Az alagút végén Cili végre meglátta a Csokifolyót: egy folyót, amelyből selymes, illatos csokoládé hullámzott. A partján színes cukorkavicsok hevertek, a levegő pedig édes vaníliaillatú volt.

Ám ahogy Cili közelebb lépett, egy hatalmas kanál emelkedett ki a folyóból. Ez volt a Fakanál Őr, aki mindenkit visszatartott, aki méltatlan volt a csokifolyó látványára.

– Miért jöttél ide, apró csokikocka? – kérdezte mély hangon.

– Azért, mert szeretném látni a világot! Nem akarok csak egy falat édesség lenni. Meg akarom ismerni, mi van a cukrászda falain túl! – válaszolta Cili határozottan.

A Fakanál Őr elmosolyodott.

– Akkor méltó vagy rá. A Csokifolyó titka a bátorságban rejlik. Aki mer álmodni és útnak indul, annak a világ legédesebb kalandjai nyílnak meg.

Cili boldogan nézte a csokoládé hullámait, majd egy cukorkacsón hajózva útnak indult a folyón. Nem tudta pontosan, hová tart, de egy dolog biztos volt: a kaland most kezdődött.

És miközben a Csokifolyó selymes vize ringatta, Cili végre tudta, hogy nem csak egy csokikocka – ő egy igazi felfedező.

Vége.

Hasonló cikkek

Szellőszárny Sas – Aki mindenkinek segített

Magasan, a Szélhíd-hegység legmagasabb csúcsán, ahol a hó csak a legbátrabb napsugarakkal hajlandó barátkozni, élt egy sas. Nem akármilyen sas. Őt Szellőszárny Sasnak hívták. A szárnyai olyan hatalmasak voltak, hogy egyetlen suhintásukkal meglibbentették a völgy fáit, a szeme olyan éles,

Tovább olvasom »

Elefántlépések – Egy család története

Valahol a meleg, napfényes szavannán, ahol az akáciák árnyéka hosszúra nyúlik a porban, élt egy kicsi, mégis különleges elefántcsalád. A család neve Lépés-csapat volt – mert ahová az egyikük lépett, oda követte a másik is. Nem mindig egy irányba, nem

Tovább olvasom »

Zümi és a Rakéta Kaland

Egyszer, valahol a világűr csendes zugában, volt egy űrkikötő, ahol rakéták álmodtak a csillagokról, és robotok álmodtak arról, hogy valaha igazi pilóták lehetnek. A legtöbb rakétát emberek vezették. Ők nyomkodták a gombokat, térképeket olvastak, számoltak, irányítottak. De volt egy kis

Tovább olvasom »