Kategória: Boldogság mese

Magasan, a Szélhíd-hegység legmagasabb csúcsán, ahol a hó csak a legbátrabb napsugarakkal hajlandó barátkozni, élt egy sas. Nem akármilyen sas. Őt Szellőszárny Sasnak hívták. A

Valahol a meleg, napfényes szavannán, ahol az akáciák árnyéka hosszúra nyúlik a porban, élt egy kicsi, mégis különleges elefántcsalád. A család neve Lépés-csapat volt –

Egyszer, valahol a világűr csendes zugában, volt egy űrkikötő, ahol rakéták álmodtak a csillagokról, és robotok álmodtak arról, hogy valaha igazi pilóták lehetnek. A legtöbb

Messze, túl a dombokon, az első harmatcsepp reggelén túl, létezett egy erdő, amit az emberek csak Suttogó Ligetnek hívtak. Az ágak ott sosem roppantak, a

Volt egyszer egy kisváros szélén egy régi házikó, ahol egy kicsi, kíváncsi kutyus élt. Őt úgy hívták: Buksi. Buksi nem volt különleges fajta. Se nem

Volt egyszer egy kisváros a dombok között, csipkés utcákkal, piros tetős házakkal és egy apró, de nagyon büszke tűzoltóállomással. Itt lakott Lobbanó Lili, a város

Valahol egy kicsi, de lüktető város szélén, ahol a házak piros tetővel mosolyogtak az égre, élt egy tűzoltófiú, akit úgy hívtak: Tomi. Tomi nem volt

Valahol egy napsütötte réten, ahol a fű olyan zöld volt, mintha minden reggel újrafestették volna, és a szél épp csak annyira fújt, hogy meghintáztassa a

Valahol messze, zöld dombok között, ahol a sínek kanyarognak, mint ezüst kígyók a rét ölében, élt egy apró mozdony. Nem volt se gyors, se fényes,

Valahol messze, a hegyek lábánál, ahol a fák lombjai úgy susognak, mint titkos üzenetek, és a holdfény ezüst szőnyeget terít a háztetőkre, élt egy kisfiú,