Egyszer volt, hol nem volt, egy színes zöldségeskosár közepén élt egy kis zöld brokkoli, akit Brúnónak hívtak. Brúnó nem volt olyan harsány, mint a paradicsom, se olyan hosszú, mint a répa, és a kukorica mindig azt mondta:
– Te olyan… fura fa alakú vagy!
Brúnó ilyenkor csak vállat vont (vagyis megmozdította a kis levelét), és így válaszolt:
– Lehet, de én erős vagyok, mint egy fa, és finom, mint egy ölelés.
Egy nap különös hírt hozott a fokhagyma:
– Holnap főzelék készül! Valakit kiválasztanak főszereplőnek!
A zöldségek egyszerre kezdtek ugrálni, csillogni, nevetni. A répa már be is gyakorolt egy hajlítást, a borsócsapat egy kórusban énekelt. Brúnó csak csendben figyelt.
– Te is jelentkezel? – kérdezte egy pici zeller.
– Nem tudom… – mormogta Brúnó. – Sokan nem is szeretik a brokkolit…
Másnap reggel jött a nagy kéz – a Gazdi. Nézett jobbra, balra… és akkor megakadt a szeme Brúnón.
– Ő lesz a főszereplő! – mondta mosolyogva. – Egy finom, vajas brokkolis tészta készül!
Brúnó majdnem elájult a meglepetéstől.
A konyhában illatok keringtek, a víz mosolygott a fazékban, a vaj lágyan olvadozott. És Brúnó… Brúnó ott volt a közepén. Nem bújt el, nem morfondírozott – egyszerűen csak tette a dolgát, ahogy egy igazi zöldséghős teszi.
Az asztalnál Babó, a kisfiú, először csak nézte a tányért. Aztán megkóstolta.
És elmosolyodott.
– Ez nagyon finom… mi ez a zöld valami?
– Ő Brúnó – mondta a Gazdi. – Egy bátor brokkoli.
Babó újabb falatot vett.
– Akkor holnap is kérek Brúnót!
És attól kezdve Brúnó többé nem érezte magát fura fácskának – hanem büszke főszereplőnek.
Véget ért a mese, de ha egy brokkoli mosolyog a tányéron… lehet, hogy Brúnó az.
