Egyszer volt, hol nem volt, egy kedves, lila dinoszaurusz, akit Barney-nak hívtak. Barney nemcsak a legbarátságosabb dinoszaurusz volt a völgyben, hanem a legkíváncsibb is. Mindig új dolgokat akart felfedezni, és mindig örült, ha segíthetett másoknak.
Egy napon, amikor Barney a zöldellő mezőn sétált, különös hangokat hallott a távolból. Elindult a hang irányába, és hamarosan a barátai, Trixie, a játékos triceratopsz, és Spike, a fürge stegoszaurusz társaságában találta magát.
– Barney, gyere gyorsan! Valami furcsa történt a Nagy Sziklánál! – kiáltotta Trixie izgatottan.
– Milyen furcsa dolog? – kérdezte Barney.
– Egy különös fény ragyogott fel a sziklán, és most minden dinoszaurusz oda gyűlik – magyarázta Spike.
Barney elmosolyodott, és így szólt:
– Akkor nézzük meg együtt!
Amikor Barney és barátai a Nagy Sziklához értek, valóban különös látvány fogadta őket. A szikla tetején egy hatalmas, fénylő kő volt, amely gyönyörű színekben ragyogott: arany, zöld és kék színek váltakoztak rajta. Körülötte már rengeteg dinoszaurusz gyűlt össze.
– Ez csodálatos! – suttogta Trixie.
– De vajon mit jelenthet? – kérdezte Spike.
Barney közelebb lépett a sziklához, és alaposan szemügyre vette a követ. A kő közepén egy szív alakú minta világított.
– Ez a Barátság Köve! – mondta Barney, miközben halkan körbenézett. – Azt mondják, hogy ez a kő a dinoszauruszok összetartását jelképezi. De csak akkor ragyog igazán, ha mindenki együttműködik és segít egymásnak.
Ekkor egy mély, barátságos hang szólalt meg a kőből:
– Üdvözöllek titeket, dinoszauruszok! Ma egy próbatétellel emlékeztetlek benneteket arra, hogy az igazi erő a barátságban és az összetartásban rejlik. Három feladat vár rátok, amelyeket csak együtt tudtok megoldani.
A dinoszauruszok izgatottan mormoltak, de Barney gyorsan összeszedte a bátorságát.
– Mi mindig készen állunk segíteni egymásnak! – mondta, és mindenki egyetértően bólintott.
Az első próba egy gyors folyónál várta őket. Egyes dinoszauruszok könnyen át tudtak kelni rajta, például a hosszú lábú brachioszauruszok, de a kisebbek, mint Trixie és Spike, nem tudtak volna átjutni.
Barney elmosolyodott.
– Akkor dolgozzunk együtt! A brachioszauruszok a hosszú nyakukkal hidat képezhetnek, amin a kisebb dinoszauruszok átsétálhatnak – javasolta.
Mindenki egyetértett, és hamarosan a dinoszauruszok együttműködésének köszönhetően mindenki biztonságosan átkelt a folyón.
A második próba egy hatalmas, gyümölcsfákkal teli tisztáson zajlott. A gyümölcsök azonban túl magasan voltak, és a kisebb dinoszauruszok nem érték el őket.
Barney és Spike azonnal nekiláttak, hogy segítsenek.
– A hosszú farkunkkal leverhetjük a gyümölcsöket – mondta Spike.
– És mi összegyűjtjük őket a kosarainkba! – kiáltotta Trixie.
Hamarosan minden dinoszaurusz jól lakott, és még maradt is bőségesen gyümölcs a következő feladathoz.
A harmadik próba visszavezette őket a Nagy Sziklához. A kő egyre halványabban ragyogott, és a hang megszólalt újra:
– Ahhoz, hogy a kő újra teljes fényében ragyogjon, minden dinoszaurusznak meg kell érintenie, hogy megmutassátok, mennyire összetartóak vagytok.
Barney mosolyogva nézett körbe.
– Ez könnyű lesz! Gyerünk, barátok, érintsük meg együtt! – mondta.
A dinoszauruszok egymás után a kőhöz léptek, és amikor az utolsó dinoszaurusz is megérintette, a kő ragyogása olyan erőssé vált, hogy az egész völgyet bevilágította.
Ahogy a kő fénye lassan elhalványult, a dinoszauruszok boldogan ünnepeltek. Barney büszkén nézett a barátaira.
– Ez volt eddigi legjobb napom! – mondta.
– És tudod, miért? – kérdezte Trixie. – Mert mindezt együtt csináltuk!
A nap végén a dinoszauruszok visszatértek otthonaikba, de a Barátság Köve mostantól mindig emlékeztette őket arra, hogy a legnagyobb erő a barátságban rejlik.
Az igazi erő és boldogság mindig az összetartásból, a segítségből és a barátságból fakad.
