Egyszer volt, hol nem volt, egy csodás völgyben kanyargott a világ legvidámabb vasútvonala, ahol a Barátság Expressz nevű vonat minden nap boldogságot hozott az utasainak. A vonat nemcsak a leggyorsabb, hanem a legkedvesebb is volt, hiszen mindig figyelt arra, hogy mindenki jól érezze magát az út során.
Egy reggelen, amikor a vonat éppen a szokásos útvonalát járta, a masiniszta, Tomi, egy furcsa térképet talált az egyik fülkében. A térkép egy elfeledett, rejtett állomást mutatott, amelyet még soha senki nem látott. Az állomás neve Boldogság Kertje volt.
– Vajon mi lehet ott? – tűnődött Tomi. – Azt hiszem, ki kell derítenünk!
A Barátság Expressz füstöt pöfögve indult el az ismeretlen útra, tele kíváncsisággal és izgalommal.
Az út elején a vonat vidáman haladt, de ahogy a hegyek közé értek, az ösvény egyre meredekebb lett. Az utasok között volt egy kisfiú, Bence, aki izgatottan figyelte a tájat.
– Nézd, Tomi! Ott egy alagút! – kiáltotta Bence, és a vonat azonnal az alagút felé kanyarodott.
Az alagút sötét és titokzatos volt, de amikor kijöttek a másik oldalon, egy gyönyörű, virágos rét tárult eléjük, tele pillangókkal és madarakkal.
Ahogy továbbhaladtak, a sínek egyszer csak véget értek egy régi, elhagyatott vasúti híd előtt. A vonat megállt, és Tomi aggódva nézett körbe.
– Hogyan juthatunk át? – kérdezte.
Ekkor az utasok összefogtak. Együtt javították meg a hidat, deszkáról deszkára, csavarról csavarra. Még Bence is segített, és a végén a híd olyan erős lett, mint új korában. A Barátság Expressz újra útnak indult, és mindenki büszke volt az összefogásukra.
Végül elérkeztek a rejtett állomáshoz, a Boldogság Kertjéhez. Az állomás tele volt színes virágokkal, illatos fákkal és csodás zenével, amit a természet adott. Az utasok kiszálltak, és boldogan sétáltak a kertben, ahol mindenki talált valamit, ami örömet okozott neki.
– Ez a hely olyan, mint egy álom! – mondta Bence.
Ahogy az utasok élvezték a Boldogság Kertjét, Tomi és Bence észrevett egy különös táblát a kert szívében. A tábla felirata így szólt:
„Ez a kert azoké, akik hisznek a barátság erejében és mindig segítenek egymásnak.”
Bence kíváncsian nézett Tominak:
– Te is érzed, hogy valami varázslatos van itt?
– Igen, Bence – válaszolta Tomi mosolyogva. – Ez a hely nemcsak szép, hanem emlékeztet arra, hogy az utazás sokkal boldogabb, ha másokkal osztjuk meg.
A Boldogság Kertjében található nagy fa alatt a masiniszta egy csodás csomagot talált. Amikor kinyitotta, benne egy arany kulcs lapult, és mellette egy levél:
„Ez a kulcs nyitja az Öröm Sínjeit, amelyek új helyekre visznek. Csak azok használhatják, akik boldogságot szeretnének vinni a világ minden szegletébe.”
Az utasok izgatottan sereglettek a kulcs köré, és Tomi döntött:
– Holnap új útra kelünk, hogy felfedezzük az Öröm Sínjeit!
Az utasok és a Barátság Expressz az este hátralévő részét a Boldogság Kertjében töltötte. A gyerekek virágokat szedtek, a felnőttek pihentek, és a madarak dallamosan énekeltek. Amikor a nap lenyugodott, a kert fái apró fényeket kezdtek árasztani, mintha tündérek szálltak volna le közéjük.
Bence mosolyogva nézett az ég felé:
– Ez volt életem legjobb utazása.
Másnap reggel a Barátság Expressz elindult vissza a városba, de most már mindenki tudta, hogy a vonat nemcsak egy közlekedési eszköz, hanem egy hely, ahol az emberek közösséget alkotnak, és megosztják egymással az örömöt.
Tomi és az utasok elhatározták, hogy a kulcsot használva minden hónapban új utat fedeznek fel, hogy még több helyre vihessék a boldogságot és a barátság üzenetét.
A Boldogság Kertje arra emlékeztetett mindenkit, hogy az életben az igazi kincsek nem a célok, hanem az úton átélt pillanatok, amelyeket megosztunk másokkal.



