Egyszer volt, hol nem volt, egy kedves kisfiú, akit Balázsnak hívtak. Balázs imádta az állatokat. Mindennap arról álmodozott, hogy egyszer egy varázslatos erdőben barangolhat, ahol beszélő állatokkal barátkozhat. Egy szép reggelen, amikor Balázs a kertben játszott, egy aranyszínű pillangó szállt az orrára.
– Gyere velem, Balázs! – szólalt meg a pillangó. – Megmutatom neked az Állatok Erdejét, ahol mindenki a barátod lehet.
Balázs izgatottan követte a pillangót az erdőbe. Az erdő tele volt színes virágokkal, magas fákkal és csodálatos madárdallal. Hamarosan találkozott egy játékos nyuszival, Pötyivel, aki vidáman ugrált előtte.
– Szia, Balázs! Hallottam, hogy szereted az állatokat. Gyere, bemutatlak a barátaimnak! – mondta Pötyi, és már ugrált is az ösvényen.
Útjuk során csatlakozott hozzájuk egy mosolygós mókus, Makkos, aki a fák ágairól lenézve integetett.
– Balázs, segítesz nekem összegyűjteni néhány makkot a télre? – kérdezte.
– Persze! – mondta Balázs, és gyorsan talált néhány makkot a fűben.
Makkos vezetésével megérkeztek az Állatok Erdejének Nagy Tisztására, ahol minden állat összegyűlt. Ott volt Bogyó, a barátságos őzike, és Dörmi, a mindig álmos, de kedves barna medve. Mindannyian örömmel fogadták Balázst.
– Balázs, mi itt mind barátok vagyunk, és szeretnénk, ha te is a csapatunk része lennél! – mondta Bogyó.
Ahogy a nap lassan lenyugodott, a tisztás közepén egy fa kezdett ragyogni. Ez volt az Erdő Fája, amely minden évben megáldotta az erdőt boldogsággal és békével. A fa egy aranyló makkot ejtett le Balázs kezébe.
– Ez a barátság szimbóluma – mondta Dörmi. – Most már mindig emlékezni fogsz ránk, és tudni fogod, hogy az állatok mindig szeretnek téged.
Amikor Balázs elbúcsúzott új barátaitól, a pillangó visszavezette őt a kertbe. Balázs boldogan szorította az aranyló makkot a kezében, és tudta, hogy ez az erdő mindig ott lesz számára, amikor csak elképzeli.
Az állatok barátsága és a természet szeretete mindig boldoggá teszi az embert – különösen akkor, ha szívből szeretjük őket.
