Egy reggel Babó izgatottan ébredt.
– Ma különleges nap lesz! – kiáltotta.
– Miért? – kérdezte Anya, miközben megkente a vajas kiflit.
– Mert ma miénk az udvaron a kalandvár, és azt mondta az óvónéni, hogy kincskeresés lesz!
Apa mosolygott:
– Akkor ne felejtsd otthon a bátorságod!
Babó hátizsákot vett, beletett egy plüssmókust – a szerencsemókust – és elindult oviba Anyával kézen fogva.
Az óvoda udvarán már ott várták a barátai: Huba, aki mindig vicces volt, Leo, aki gyorsabban futott, mint a szél, és Martin, aki a legjobb rajzoló volt a csoportban.
– Indulhat a kincsvadászat! – kiáltották az óvónénik, és mindegyik gyerek kapott egy kis térképet. Volt rajta egy napocska, egy fa, egy homokozó és egy titkos jel is.
– Én tudom, hol van az! – kiáltotta Huba, és már futott is előre. De a térkép szerint még a homokozónál is keresni kellett.
– Nézd! Itt van egy kis doboz! – találta meg Martin. Babó kinyitotta, és benne ez állt:
„A legnagyobb kincs: az igazi barátság.”
Mindannyian összeölelkeztek.
Az óvónénik tapsoltak:
– Ügyesek voltatok! Most jöhet az uzsonna és a pihenés!
Babó délután boldogan mesélte Anyának és Apának:
– Ma megtaláltuk a kincset! De nem arany volt. Hanem az, hogy mi mindannyian összetartunk!
Apa megsimogatta Babó fejét:
– Ez a legszebb kincs, amit egy kisfiú csak hazahozhat.
