Egy szeles, esős szombat reggelen Babó az ablakon át bámulta az udvart.
– Unalmas ez a nap – sóhajtott.
Apa épp teát készített, Anya a könyvespolcon kutatott. Egyszer csak Anya felkiáltott:
– Nézd csak, mit találtam! Egy régi vasúti jegyet!
Babó odaugrott. A papíron aranybetűkkel ez állt:
„Az Időutazó Vonat. Csak bátor utazóknak.”
– Mi ez? – kérdezte Babó.
Apa elmosolyodott:
– Egy régi legenda szerint a város szélén, egy elhagyatott sínen néha megjelenik az Időutazó Vonat. Olyankor bárki felszállhat, de nem tudja, melyik korba érkezik.
Babó szeme felcsillant.
– Menjünk el megnézni! Hátha ma pont ott lesz!
Anya nevetett.
– Miért is ne? Egy kis kaland jól jön ezen a borongós napon.
Összecsomagoltak egy hátizsákba egy termosz kakaót, almát, Babó kedvenc plüsskutyáját, és elindultak a régi sínek felé.
A város peremén valóban ott volt a rozsdás sín. És láss csodát: egyszer csak dübörgő hang hallatszott, és a ködből előbukkant egy régi, gőzös vonat, csillogó, zöld-arany festéssel.
Az oldalán a felirat:
„Időutazó Vonat”.
Egy elegáns, fehér kesztyűs kalauz kiszállt, és meghajolt.
– Üdvözlöm a bátor utazókat! Beszállnak?
Babó nagyot nyelt, de bátorságot gyűjtött.
– Igen!
Apa és Anya mosolyogva követték.
Ahogy helyet foglaltak a bársonyos üléseken, a vonat megmozdult. A kalauz odasúgta:
– Ma a vonat a legnagyobb kincshez viszi Önöket. De nem aranyhoz. Figyeljék a jeleket!
A vonat suhanás közben az ablakon kívül a táj megváltozott. Régi, poros városok, sárkányos várak, mezők következtek. Egyszer csak a vonat fékezett. A kalauz így szólt:
– Első állomás: Bátorság.
Babóék kiszálltak. Egy régi kastély romjai között kellett átmenniük, ahol egy fa hídon csak együtt, kézen fogva juthattak át.
Babó kicsit félt a mély alattuk lévő pataktól, de Apa megszorította a kezét:
– Együtt bármit megoldunk.
Babó bólintott, és átmentek.
Második állomás: Barátság.
Egy régi vasúti restiben ücsörgött egy kisfiú, aki elvesztette a vonatjegyét.
Babó odalépett:
– Nekem van tartalék jegyem. Odaadom, így velünk jöhetsz.
A kisfiú ragyogó szemekkel megköszönte. Új barátság született.
Harmadik állomás: Család.
A vonat belsejében kinyílt egy külön fülke. Bent egy nagy kép vetült ki a falra: Anya, Apa, Babó — együtt, nevetve, régi nyaralásokon, ölelésekben, pillanatokban.
A kalauz odalépett:
– És íme a legnagyobb kincs: az együtt töltött idő.
Babó Apa ölébe mászott.
– Akkor nekem már megvan a kincsem – súgta.
Anya megsimogatta Babó haját:
– És nekünk is.
A vonat végül visszatért a ködös állomásra. Mikor kiszálltak, a sínek már üresen hevertek.
Babó mosolyogva suttogta:
– Apa, Anya, most már tudom: a legnagyobb kaland az, hogy együtt utazunk. Akár a vonaton, akár az életben.
Apa átölelte Babót.
– Pontosan, kisfiam.
És ahogy hazafelé sétáltak, mindhárman tudták: aznap nemcsak időn, hanem szívükön is utaztak.
