Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy vidám kisfiú, akit Babónak hívtak. Babó mindig mozgott, kérdezett, nevetett – és volt valami, amit különösen szeretett: tejfölös tészta!
Egy esős délutánon, mikor a pocsolyák vidáman csillogtak az ablakon túl, Anya így szólt:
– Ma tejfölös tészta lesz vacsorára!
Babó felkiáltott:
– Hurrá! De csak akkor, ha segíthetek elkészíteni!
Apa épp újságot olvasott, de letette, és így szólt:
– Akkor legyen közös főzőcske! A Tejfölös Tészta Művelet indul!
Anya elővette a tésztát, tejfölt, sót, borsot, és egy nagy fakanalat.
– Babó, a te feladatod a keverés! – mondta Anya.
Babó nagyon komolyan vette a dolgát. Megfogta a fakanalat két kézzel, és óvatosan keverte a tejfölt egy nagy tálban.
– Ez olyan, mint varázsolni! – mondta.
Apa közben csorgatott egy kis tésztát a lábasba, és nagyokat dudorászott:
– Tejfölös tészta, táncol a villa,
kis Babó keze nem lesz ma csilla!
Babó nevetett:
– Nem leszek csilla! De lehet, hogy tejfölmanó!
Amikor minden kész lett, Anya a tányérba szedte a puha, gőzölgő tésztát, és Babó kanalazta rá a krémes tejfölt. A tetejére egy pici bors, és kész is volt a varázs-vacsora!
Leültek együtt az asztalhoz – Babó, Anya és Apa. És Babó első falatnál megállt, és azt mondta:
– Tudjátok, mi a tejfölös tészta titka?
– Mi? – kérdezték kíváncsian a szülei.
Babó mosolygott, és azt felelte:
– Az, hogy együtt készítettük.
Anya megsimogatta Babó buksiját, Apa puszit adott a homlokára, és közösen ették végig a világ legfinomabb tejfölös tésztáját.
És ha holnap új étel készül is, Babó már tudta: ha együtt főzik, az mindig egy kis varázslat.
