Egyszer régen, egy forró afrikai szavannán élt egy fiatal oroszlán, akit Rónának hívtak. Róna erős volt és gyors, de egyetlen problémája akadt: soha nem tudott türelmes lenni. Mindent azonnal akart, legyen az élelem, árnyék a nap elől, vagy a figyelem, amit a többi állattól várt.
A szavanna többi állata gyakran megjegyezte:
– Róna, az erőd és gyorsaságod csodálatra méltó, de néha várnod kellene a megfelelő pillanatra.
Ám Róna csak legyintett, és tovább loholt a szavanna végtelen síkjain.
Egy napon az oroszlán anyja, egy bölcs és türelmes oroszlán, így szólt hozzá:
– Fiam, ha mindig sietsz, elmulasztod az élet igazi kincseit. Meg kell tanulnod várni, hogy felismerd a legjobb pillanatokat.
Róna nem értette, mire gondol az anyja, és egy nap dacosan elindult, hogy bebizonyítsa, ő már mindent tud az életben. Ahogy sétált, észrevett egy hatalmas antilopot, amely békésen legelt. Azonnal nekilendült, hogy elejtse, de túl hamar támadott, és az antilop könnyedén elmenekült.
– Mi történt? – morogta magában. – Hiszen gyors vagyok!
Tovább ment, és találkozott egy teknőssel, aki éppen lassan mászott át a földúton.
– Hát te miért vagy ilyen lassú? – kérdezte Róna gúnyosan.
A teknős csak mosolygott, és azt mondta:
– Az életben nem az számít, hogy gyors vagy lassú vagy. Az számít, hogy megvárod a megfelelő pillanatot.
Róna dühösen továbbállt, de a teknős szavai valahogy megmaradtak a fejében.
Ahogy közeledett a naplemente, Róna meglátott egy gyönyörű vadászsólymot, aki egy magas fa tetején ült. A sólyom mozdulatlan volt, csak figyelte a tájat. Róna megkérdezte:
– Miért nem repülsz? Itt az idő, hogy vadássz!
A sólyom halkan válaszolt:
– Egy jó vadász tudja, hogy a türelem a legnagyobb erő. Ha most repülnék, elszalasztanám a tökéletes pillanatot. Nézz és tanulj.
Róna megállt, és figyelte a sólymot. A nap már lemenőben volt, amikor hirtelen egy gyors mozdulattal a sólyom lecsapott, és sikeresen elkapta a vacsoráját. Róna tátott szájjal nézte.
Aznap este az oroszlán a magas fűben fekve gondolkodott. Megértette, hogy az erő és a gyorsaság önmagában nem elég. Az élet titka az, hogy felismerd a megfelelő pillanatot, és tudj várni rá.
Másnap, amikor újra vadászni indult, Róna nem rohant. Figyelte a szél mozgását, hallgatta a szavanna hangjait, és türelmesen várta a megfelelő pillanatot. És amikor végre eljött, sikerrel járt.
Attól a naptól kezdve Róna már nem csak az erejéről és gyorsaságáról volt híres, hanem arról is, hogy megtanulta, hogyan váljon igazán bölccsé. A szavanna állatai tisztelték, mert már nem csak egy oroszlán volt, hanem igazi vezető.
Vége




