Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kedves, pihe-puha mackó, akit Szundimackónak hívtak. Szundimackó az álommanók segítője volt, és az volt a feladata, hogy minden este elvigye a gyerekeket a Csillagfényes tóhoz, ahol a legszebb álmokat lehetett gyűjteni.
Egy este, amikor a hold ezüstösen ragyogott az égen, Szundimackó érezte, hogy valaki még nem tudott elaludni. Ez a valaki Balázs volt. A mackó megjelent Balázs mellett, és puha hangon így szólt:
– Szia, Balázs! Én vagyok Szundimackó, és azért jöttem, hogy megmutassak neked egy különleges helyet. Nem kell semmit tenned, csak hunyd le a szemed, és képzeld el, hogy egy puha, meleg felhőn fekszel. Én vigyázok rád, miközben elrepülünk.
Balázs lehunyta a szemét, és elképzelte, hogy Szundimackó egy nagy, pihe-puha felhőn ringatja. A felhő könnyedén siklott az égen, miközben lágy csillagfény hullott rájuk. Hamarosan megérkeztek a Csillagfényes tóhoz, ami úgy csillogott, mintha ezer apró csillagot ejtettek volna a vízbe.
A tó partján puha moha nőtt, ami pont olyan volt, mint egy meleg takaró. Szundimackó leült Balázzsal, és megmutatta neki a tó titkát:
– Ez a tó különleges. Ha lenézel a vízbe, minden álmodat előre megláthatod. Ezek az álmok tele vannak boldogsággal, játékokkal és mosollyal.
Balázs óvatosan belenézett a vízbe, és meglátta magát, ahogy vidáman játszik a barátaival, egy virágos réten futkározik, és nevetve ül egy hatalmas fa árnyékában. A tó minden álmot előre megmutatott, és Balázs szíve megtelt melegséggel.
Szundimackó gyengéden megsimogatta Balázs kezét, és így szólt:
– Most már készen állsz az alvásra. Ezek az álmok a tieid lesznek, amint elalszol. Ne aggódj, én vigyázok rád, míg álmodsz.
Balázs boldogan hajtotta le a fejét, és Szundimackó halk dúdolására mély álomba merült. A mackó még egy pillanatig ott maradt mellette, aztán lágyan elsuttogta:
Jó éjszakát, Balázs. Álmodj szépeket.
