Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy különleges kisfiú, akit Daninak hívtak. Egy este, miközben Dani az ágyában feküdt, és a csillagokat nézte az ablakon át, hirtelen halk dobogást hallott az éjszakában. Kíváncsian kinézett az ablakon, és mit látott? Egy gyönyörű, szivárványos unikornis állt odakint, csillogó sörénye lágyan hullámzott a holdfényben.
– Gyere velem, Dani – szólalt meg az unikornis kedves, megnyugtató hangon. – Elviszlek egy helyre, ahol mindig béke és boldogság vár rád.
Dani izgatottan mászott le az ágyáról, és kilépett a holdfényes kertbe. Az unikornis óvatosan lehajolt, hogy Dani a hátára mászhasson. Amint megérintette a sörényét, úgy érezte, mintha szivárványos fény ölelné körül.
Az unikornis puha, halk léptekkel indult el. Nem sokkal később átsétáltak egy színes szivárványkapun, és megérkeztek a Tündérvölgybe. Ez a völgy tele volt virágokkal, amik minden színben ragyogtak, és apró tündérek repkedtek közöttük, csilingelő kacagással.
A völgy közepén egy kristálytiszta tó csillogott. Dani óvatosan belepillantott a tó vizébe, és látta benne a csillagok tükörképét. Az unikornis lágyan így szólt:
– Ez a hely a nyugalom és a boldog álmok otthona. Itt mindig biztonságban vagy. Ha valaha rossz álom gyötörne, csak hunyd le a szemed, és gondolj rám. Én ott leszek, hogy megvédjelek.
Dani leült a tó partján, ahol a fű olyan puha volt, mint egy takaró. Ahogy az unikornis lágy hangon énekelni kezdett, Dani szemei lassan lecsukódtak, és mély álomba szenderült.
Az unikornis finoman suttogta:
Jó éjszakát, Dani. Álmodj szépeket.
