Valahol egy elhagyatott völgy mélyén állt egy pálya, amit csak úgy hívtak: a Lendület Aréna. Ez nem volt ám akármilyen versenypálya – ez ugratókkal, hurkokkal, tűzkarikákkal, és bukfencező alagutakkal volt tele!
Itt csak azok az autók versenyezhettek, akik nem csak gyorsak, hanem bátrak és ügyesek is voltak.
Egy napon eljött a Nagy Verseny ideje. Négy versenyautó gyűlt össze:
- Turbo Tomi – egy szikrázóan kék sportautó, aki minden ugratót meg akart dönteni.
- Szikra Sári – piros, csillámos gép, aki mindig mosolygott, még a legnagyobb hurkok előtt is.
- Pöcök Peti – egy apró, de fürge kis buggy, aki mindig meglepte a nagyokat.
- És végül: Villanó Vili, a frissen szerelt sárga villám, aki most először versenyzett!
A közönség (robotok, kisautók és plüssversenybírók) ujjongott, ahogy elindult a visszaszámlálás.
– 3… 2… 1… START!
Az autók kilőttek!
Az első akadály: kettős hurkok, ahol a kocsiknak fejjel lefelé kellett átszáguldaniuk. Sári kacagva suhant át. Tomi utánarúgott a gáznak. Peti ügyesen átbújt a másik oldalról.
A következő: az ugratós szakadék. Aki nem ugrott elég messzire, egy puffos szivacshalomba landolt!
Vili odagurult, remegett egy kicsit, de hallotta Sári hangját a rádión:
– Hajts rá, Vili! A lendület benned van!
És Vili ugrott! A levegőben pörgött egyet, a közönség levegőt vett – és ő tökéletesen landolt.
A cél előtt még volt egy utolsó próba: a tűzkarika. Az autók sorban mentek át, de Peti megcsúszott! Vili habozás nélkül visszagurult, és segített neki átlendülni.
A célvonalhoz együtt értek – és bár Tomi volt a leggyorsabb, a zsűri így döntött:
– A győztes Villanó Vili! Nem csak a pályát teljesítette, hanem barátot is mentett.
A közönség tombolt. Vili elpirult, vagyis… egy kicsit világosabb sárga lett.
Véget ért a mese, de ha valahol hallasz motorzúgást és nevetést egy tűzkarikánál… lehet, hogy a Lendület Arénában épp újra versenyeznek.
