A kiborult tehervonat meséje

Valahol a hegyek között, egy kanyargós sínpáron robogott egy öreg, de makacs kis tehervonat, akit mindenki csak úgy hívott: Csattogó Csöpi.

Csöpi nem volt gyors, de nagyon büszke volt magára, mert mindig pontosan szállította a rakományokat: csokikat a cukorkagyárba, könyveket a könyvtárba, és néha még felfújt lufikat is egy vidámparkba.

Egy reggel Csöpi különleges szállítmányt kapott: egy vagonnyi gyerekzsúr kelléket. Volt ott konfetti, lufik, trombiták, sőt – egy hatalmas, emeletes, már majdnem kész torta is!

– Óvatosan, Csöpi! – intett a mozdonyvezető. – Ezt most igazán lassan kell vinni!

Csöpi biccentett. De ahogy haladtak felfelé a hegyi kanyarokban, hirtelen hatalmas szél támadt. A felhők úgy kergették egymást, mint játékos kutyák, és egy különösen huncut szélfuvallat belesüvített a legutolsó vagonba.

– Hej, nézzük csak, mi van itt! – kuncogta a szél, és belekapott a konfettizsákba.

Egy pillanat alatt minden felborult. A zsákok repkedtek, a lufik kiszabadultak, a torta pedig…

lebillent.

A következő pillanatban BAMM! – Csöpi egy kisebb kanyarban kibillent, az utolsó két vagon kisiklott, és a vidámparki szállítmány szanaszét borult.

Lufik a fákon. Torta a bokorban. Egy trombita beleesett a patakba, és onnantól minden halacska “tröööööt!” hangot adott.

Csöpi szomorúan pöfögött:

– Ez az én hibám. El kellett volna kérnem egy plusz féket… vagy legalább szólni, hogy fúj a szél…

De akkor megérkeztek a gyerekek. Ők voltak a szülinapi buli vendégei, akik épp kirándultak a közelben.

– Hűűű! Ez egy bulirobbanás! – kiáltott az egyik kisfiú.

– Ott egy lufikafa! – nevetett egy kislány.

– A torta még egyben van! A krém csak egy kicsit… bokros.

A gyerekek annyira örültek a meglepetésnek, hogy végül ott, a kiborult vonat mellett tartották meg a zsúrt.

Még Csöpi is kapott egy papírtrombitát.

A mozdonyvezető csak vakarta a fejét:

– Hát… nem így terveztük. De azt hiszem, ez volt élete legjobb bulija.

És azóta, ha valahol véletlenül kiborul egy tehervonat, a gyerekek csak mosolyognak, és azt mondják:

– Remélem, Csöpi küldte!

Vége

Hasonló cikkek

Szellőszárny Sas – Aki mindenkinek segített

Magasan, a Szélhíd-hegység legmagasabb csúcsán, ahol a hó csak a legbátrabb napsugarakkal hajlandó barátkozni, élt egy sas. Nem akármilyen sas. Őt Szellőszárny Sasnak hívták. A szárnyai olyan hatalmasak voltak, hogy egyetlen suhintásukkal meglibbentették a völgy fáit, a szeme olyan éles,

Tovább olvasom »

Elefántlépések – Egy család története

Valahol a meleg, napfényes szavannán, ahol az akáciák árnyéka hosszúra nyúlik a porban, élt egy kicsi, mégis különleges elefántcsalád. A család neve Lépés-csapat volt – mert ahová az egyikük lépett, oda követte a másik is. Nem mindig egy irányba, nem

Tovább olvasom »

Zümi és a Rakéta Kaland

Egyszer, valahol a világűr csendes zugában, volt egy űrkikötő, ahol rakéták álmodtak a csillagokról, és robotok álmodtak arról, hogy valaha igazi pilóták lehetnek. A legtöbb rakétát emberek vezették. Ők nyomkodták a gombokat, térképeket olvastak, számoltak, irányítottak. De volt egy kis

Tovább olvasom »