Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy különleges család, akiket Gumibolyh családnak hívtak. A Gumibolyhok kicsi, színes, alakváltó lények voltak, akik mindig vidámak voltak és segítettek az erdő lakóinak. Mindegyikük különböző színű volt, és mindegyiküknek saját, különleges képessége volt.
A család tagjai között volt:
• Pufi Bolyh, a rózsaszín, kedves és gondoskodó családfő, aki mindig mindenkit meghallgatott.
• Lilla Bolyh, az ibolyaszín anyuka, aki mindig kitalált valami kreatív megoldást a problémákra.
• És a gyerekek: Zizi Bolyh (kék), aki imádott a természetről tanulni, Lali Bolyh (zöld), aki minden állattal barátkozott, és Bravi Bolyh (piros), aki mindig készen állt valamilyen kalandra.
Egy nap, miközben a Gumibolyh család az erdőben sétált, különös dolog történt. Egy fa alatt egy kis nyuszi szomorúan ült.
– Mi a baj, kis barátom? – kérdezte Pufi Bolyh, és lehajolt a nyuszihoz.
– Az erdő legnagyobb fája, a Varázsfa, elvesztette a lombját! – mondta a nyuszi szomorúan. – Nem tud árnyékot adni az állatoknak, és senki sem tudja, miért.
A Gumibolyh család összenézett. Tudták, hogy itt az ideje segíteni. – Ne aggódj, kis nyuszi! Mi kitalálunk valamit – mondta Lilla Bolyh mosolyogva.
Elindultak a Varázsfa felé, és amikor odaértek, látták, hogy valóban nincs rajta egyetlen levél sem. A fa szomorúnak tűnt, és a környék is sokkal csendesebb volt, mint szokott.
Zizi Bolyh körbenézett, és azt mondta: – Talán a napfény hiányzik neki. Alakítsunk egy tükröt, hogy több fényt kapjon!
A család minden tagja alakot váltott: csillogó felületű tükrökké változtak, és a napfényt a Varázsfa törzsére irányították. A fa mintha egy kicsit jobban érezte volna magát, de még mindig nem nőtt rajta egyetlen levél sem.
Ekkor Lali Bolyh észrevette, hogy a fa gyökereinél kevés a víz. – Segítenünk kell! Építsünk egy kis csatornát a közeli patakból – javasolta. A család újra alakot váltott: hosszú, kanyargós csövekké változtak, és a vizet a patakból a fa gyökereihez vezették.
Ahogy a Varázsfa inni kezdett, egy halvány zöld fény jelent meg az ágai körül. De még mindig hiányzott valami.
– Talán zenére van szüksége – mondta Bravi Bolyh. – Néhány fa szereti, ha dalokat hall.
A család ekkor hangszerekké változott: dobokká, fuvolává és gitárrá. Együtt zenéltek, és énekeltek egy vidám dalt a napsütésről, az esőről és az erdő csodáiról.
Hirtelen a fa ágai rügyezni kezdtek, majd egyre több és több levél nőtt rajta. A Varázsfa hamarosan újra teljes pompájában állt, és hálásan suhogtatta az árait.
Az erdő állatai mind összegyűltek, hogy megköszönjék a Gumibolyh családnak a segítséget. A nyuszi boldogan ugrált körbe, és azt mondta:
– Ti vagytok az erdő legjobb barátai!
A Gumibolyh család mosolyogva nézte, ahogy az erdő újra élettel teli lett. Tudták, hogy bár aprók, a csapatmunkájukkal nagy dolgokat vihetnek véghez.
Itt a vége, fuss el véle!
