Egyszer volt, hol nem volt, egy hatalmas szavannán élt egy fiatal zebra, akit Csíkosnak hívtak. Csíkos büszke volt fekete-fehér csíkjaira, de titokban arról álmodott, hogy egyszer színes lehessen, akár csak a naplemente, amely esténként a szavannát aranysárgára, rózsaszínre és narancsra festette.
Egy reggelen, amikor Csíkos a folyó mellett sétált, észrevett valamit a vízben. Egy kis színes gyöngy hevert a parton. Ahogy közelebb hajolt, a gyöngy halkan megszólalt:
– Segíts nekem visszajutni a Színek Fájához, és megmutatom, hogyan lehetsz olyan színes, amilyenre mindig vágytál.
Csíkos ámulva nézett a gyöngyre.
– A Színek Fája? Hol található? – kérdezte.
– Az Északi Dombok felett, a Szivárványos Tisztáson – válaszolta a gyöngy.
Csíkos izgatottan pattant fel, és elindult az ismeretlen táj felé.
Útközben Csíkos találkozott barátjával, Tarkával, a papagájjal.
– Hová mész ilyen gyorsan, Csíkos? – kérdezte Tarka.
– A Színek Fáját keresem. Szeretnél velem tartani? – kérdezte Csíkos.
– Természetesen! A színek az én világom – mondta Tarka, és szárnyalva vezette az utat.
Később csatlakozott hozzájuk Pitypang, a zsiráf, aki épp a magas fák leveleit legelte.
– A Szivárványos Tisztásra mentek? Csodálatos hely! Hadd mutassam meg nektek a legrövidebb utat – mondta mosolyogva.
Amikor megérkeztek a Szivárványos Tisztásra, Csíkos megpillantotta a Színek Fáját. A fa ágain színes gyümölcsök lógtak, amelyek a napfényben csillogtak. A gyöngy halkan megszólalt:
– Tedd ezt a gyöngyöt a fa tövébe, és várd meg, mi történik.
Csíkos óvatosan letette a gyöngyöt, mire a fa ágai megremegtek, és egy szivárványszerű fény ölelte körbe a tisztást. A gyümölcsökből apró szikrák repültek elő, és Csíkos csíkjai között finoman megjelentek halvány színes árnyalatok.
A Színek Fája megszólalt:
– A színek nemcsak a külsődben rejlenek, hanem a szívedben is. Az igazi szépség abban van, ahogyan másokat boldoggá teszel.
Csíkos mosolyogva nézett magára. Bár a csíkjai csak alig változtak meg, belül valami csodálatos érzés töltötte el. Tudta, hogy most már nemcsak a külseje miatt lehet különleges, hanem azért is, ahogyan másokat boldoggá tehet.
Csíkos, Tarka, és Pitypang boldogan tértek vissza a szavannára. Csíkos most már tudta, hogy nem a színek tesznek valakit különlegessé, hanem az, amit a szívében hordoz.
A legnagyobb szépség az, amikor másokat is inspirálsz, és megosztod velük azt, ami igazán értékes benned.
