Egyszer volt, hol nem volt, a trópusi dzsungel mélyén élt egy csintalan, de jószívű fiatal csimpánz, akit Csimpinek hívtak. Csimpi imádott játszani, ugrálni a liánokon, és különösen szerette a zenét. Kedvenc időtöltése volt, hogy a sziklán ülve hallgatta a dzsungel természetes dallamait: a madarak csicsergését, a patak csobogását, és a levelek suhogását.
Egy nap, miközben Csimpi a barátaival játszott, különös plakátokat látott a fák törzsére erősítve. Az egyik plakáton egy nagy felirat állt:
„DZSESSZ FESZTIVÁL A NAGY TISZTÁSON! HOZD A LEGNAGYOBB MOSOLYOD ÉS A LEGERŐSEBB TAPSMANCSOD!”
Csimpi izgatott lett, és azonnal elrohant a szüleihez.
– Mama, Papa! Megnézhetem a dzsessz fesztivált? – kérdezte, miközben majd kiugrott a bőréből.
– Csak ha megígéred, hogy tisztelettudó leszel, és segítesz a szervezésben – mondta az anyukája.
Másnap Csimpi és barátai, Pofi és Majomka, elindultak a nagy tisztásra. Amikor odaértek, a dzsungel minden lakója sürgött-forgott: a papagájok színes tollakkal díszítették a fákat, a tapírok a földet simították el a tánctérhez, és a tukánok hangpróbát tartottak.
Csimpi gyorsan munkához látott. Segített a mókusoknak kókuszdiókat gurítani az italpultokhoz, majd a liánokat igazgatta a fák között, hogy az éjszakai lámpásokat is fel lehessen akasztani.
– Ez lesz a legjobb fesztivál! – kiáltotta vidáman.
Amikor eljött az este, a tisztás megtelt állatokkal. A szentjánosbogarak lámpásként világították be a teret, és a madarak vidám dallamokat énekeltek. A tukánok egy trópusi dzsessz zenekart alakítottak, és a zenéjük magával ragadta a tömeget.
Csimpi, Pofi, és Majomka azonnal táncra perdültek. A liánokon ugráltak, tapsoltak, és nevetve versenyeztek, hogy ki tudja a legjobb táncmozdulatot bemutatni. Még a szigorú oroszlán, aki általában csak figyelt, most lágy mosollyal csatlakozott a tánchoz.
Ahogy a fesztivál véget ért, a tukánok bejelentették a nap záróeseményét.
– Szeretnénk megköszönni mindenkinek a segítséget és a részvételt. De van itt valaki, aki különösen sokat tett azért, hogy ez a fesztivál ilyen csodálatos legyen – mondta az egyik tukán, majd Csimpire mutatott.
A tömeg tapsviharban tört ki, és Csimpi meghatottan állt a tisztás közepén.
– Csimpinek, a dzsungel leglelkesebb segítőjének köszönhetően ma este mindannyian boldogabbak lettünk! – kiáltották az állatok.
Amikor Csimpi hazatért, fáradt volt, de boldog. A szülei büszkén ölelték meg.
– Nagyon büszkék vagyunk rád, hogy ilyen szorgalmas és kedves voltál ma – mondta az anyukája.
– Ez volt életem legjobb napja! – sóhajtotta Csimpi, és mély álomba merült, miközben arról álmodott, hogy a következő évben is segít a dzsessz fesztivál megszervezésében.
Az igazi öröm abból fakad, ha másokkal együtt teszünk valamit, és segítünk, hogy mindenki boldog lehessen.
