Egyszer volt, hol nem volt, élt egy vidám kisautó, akit Bercinek hívtak. Berci nem volt se nagy, se gyors, de annál lelkesebb. Egy kisváros szélén, a garázssoron lakott, ahol mindig körülvettek barátai: Karesz, a régi, erős teherautó, és Villám, a sportos, gyors autó.
Bercinek volt egy álma: szeretett volna eljutni a Zölddombokra, amelyekről mindig olyan csodákat hallott. Azt mondták, hogy onnan gyönyörű kilátás nyílik az egész vidékre, és a naplemente színei ott a legszebbek.
Egy reggel Berci elhatározta, hogy útnak indul.
– Ma elmegyek a Zölddombokra! – mondta határozottan.
Karesz bólintott:
– Jól van, Berci, de vigyázz magadra! Az út hosszú és hepehupás, de ha lassan és figyelmesen mész, biztosan sikerül!
Villám pedig nevetve szólt:
– A te tempódban még a nap is lemegy, mire odaérsz, de drukkolok neked!
Berci mosolygott, és elindult.
A kalandos út
Ahogy Berci elhagyta a kisvárost, az út egyre kanyargósabb és göröngyösebb lett. A dombok között szél fújt, és néha kavicsok gördültek le az útra. De Berci nem adta fel.
– Lassan, de biztosan – ismételgette magában, miközben óvatosan kerülgette a gödröket.
Útközben találkozott Csuri, a kis sárga bogárhátú autóval, aki az út szélén állt.
– Mi a baj, Csuri? – kérdezte Berci.
– Defektem lett, és nem tudok továbbmenni – szomorkodott Csuri.
– Ne aggódj, segítek! – mondta Berci, és gyorsan elővette a pótkerék-készletét. Együtt kicserélték Csuri kerekét, aki hálásan mosolygott.
– Köszönöm, Berci! Te vagy a legsegítőkészebb kisautó, akit ismerek! – mondta Csuri, és vidáman továbbgurult.
Berci is folytatta útját.
A híd próbatétele
Hamarosan egy kis patakhoz ért, amin egy régi fahíd vezetett át. A híd recsegett és ropogott, ahogy Berci rágurult.
– Bízz bennem, híd, óvatosan megyek – suttogta Berci, miközben lassan és nyugodtan átkelt.
Amikor a túloldalra ért, egy nagy sóhajt eresztett ki.
– Még egy akadályt legyőztem! – mondta büszkén, és továbbindult.
A nagy kaptató
A Zölddombokhoz vezető utolsó szakasz volt a legnehezebb: egy meredek emelkedő állta útját. Berci kicsit elfáradt, de nem hagyta, hogy a domb megijessze.
– Egy kisautó is feljuthat a legmagasabb helyekre, ha kitartó – mondta magának.
Ahogy lassan kapaszkodott felfelé, a nap sugarai már arany színnel festették meg az eget. Egy utolsó nagy lendületet vett, és… végül felért a dombtetőre!
A csoda a Zölddombon
A Zölddombok tetején Berci elakadt a szava. Onnan az egész vidék látszott: a kisváros, a patak, a zöldellő mezők, és távolban a hegyek. A nap éppen lebukott a horizont mögé, és a színek csodálatosan szétáradtak az égen: vörös, narancssárga, arany és lila színek keveredtek.
– Ez gyönyörű! – suttogta Berci.
Hirtelen egy ismerős hangot hallott: Villám és Karesz érkeztek mögötte.
– Berci, megcsináltad! – kiáltotta Villám.
– Büszke vagyok rád, kisautó! – mondta Karesz.
Mindhárman együtt nézték a naplementét, és Berci mosolyogva gondolt arra, hogy néha a legkisebbek is elérhetik a legnagyobb célokat, ha kitartóak és segítőkészek.
A nap vége
Ahogy besötétedett, a három autó együtt indult vissza a garázssorra. Berci fáradt volt, de a szíve tele volt boldogsággal.
– Ma megmutattad, hogy a legfontosabb az, hogy soha ne adjuk fel – mondta Karesz.
– És hogy mindig csodálatos dolgok várnak az út végén – tette hozzá Villám.
Berci boldogan duruzsolt:
– A Zölddombok nemcsak szépek, hanem tele vannak barátsággal és kalanddal. Ez volt életem legszebb napja.
Amikor hazaértek, a csillagos ég alatt Berci elaludt, és arról álmodott, hogy másnap újra elindul, hogy még több csodát fedezzen fel.
Üzenet
A legkisebb autók is elérhetik a legnagyobb csodákat, ha kitartóak, segítőkészek, és soha nem adják fel az álmaikat.



