Villám, a bátor versenyautó és a nagy futam

Villám

Egyszer volt, hol nem volt, egy kis garázsban élt Villám, a piros színű, csillogó versenyautó. Villám gyorsabb volt, mint a szél, és imádta, amikor a motorja vidáman duruzsolt, ahogy száguldott a versenypályán. De Villám nemcsak a sebességéről volt híres, hanem arról is, hogy mindig mosolyt csalt mindenki arcára.

Egy napon Villám különleges meghívást kapott: egy nagy futamot rendeztek a Szivárvány Városban, ahol a világ leggyorsabb autói gyűltek össze, hogy eldöntsék, ki a legjobb. A verseny azonban nem csak a gyorsaságról szólt – az is számított, hogy ki tud segíteni a többi autón, és ki hoz örömöt a közönségnek.

Villám nagyon izgatott lett, és azonnal útnak indult a garázsából, hogy részt vegyen a nagy futamon.

Villám vidáman gurult végig a városokon és dombokon, miközben útközben gyerekek integettek neki, és emberek mosolyogva nézték, ahogy suhan. Villám közben már azon gondolkodott, hogyan tudna nemcsak gyors, hanem hasznos is lenni a futamon.

Amikor megérkezett a Szivárvány Város versenypályájára, látta, hogy a többi autó is már ott van. Ott volt Szikra, a villanyautó, aki csendesen, de nagyon gyorsan suhant, és Turbo, a hatalmas dízelautó, aki a motorjával dörgött, mintha mennydörgés lett volna.

Villám mosolyogva köszöntötte őket:

– Sok sikert mindenkinek! De ne felejtsük el, hogy a legfontosabb a barátság és a jókedv!

A rajtnál minden autó izgatottan várta a startjelet. Amikor a zászló lecsapott, Villám azonnal előre tört. A pálya kanyargós és izgalmas volt, és Villám motorja vidáman duruzsolt.

Az első körben Villám észrevette, hogy Szikra egy éles kanyarban megcsúszott, és lelassult.

– Várj, segítek! – kiáltotta Villám, és óvatosan odaállt Szikra mellé, hogy a kis villanyautó újra lendületet kapjon.

– Köszönöm, Villám! – mondta Szikra hálásan, és együtt folytatták az utat.

A második körben Turbo került bajba. Az egyik meredek emelkedőn a motorja túlhevült, és nem tudott továbbmenni.

– Ne aggódj, Turbo! – mondta Villám, és gyorsan odahívta a pálya mentén álló szerelőket, akik segítettek lehűteni Turbo motorját.

Turbo hálásan bömbölte:

– Nem is tudtam, hogy egy versenytárs ilyen jó barát lehet!

Ahogy a verseny vége közeledett, Villám teljes sebességgel haladt a cél felé. De közben észrevette, hogy a közönség gyerekei szomorúan ülnek a lelátón, mert nem láttak lufikat és zászlókat.

Villám gyorsan döntött. Egy rövid kitérővel megállt a pálya szélén, ahol egy kis standnál lufik voltak kirakva. Villám az egyik segítőnek integetett, hogy osszanak lufikat a gyerekeknek. A kis akcióval az egész közönség mosolyogni kezdett, és vidáman integetett Villámnak.

Amikor Villám áthaladt a célvonalon, hatalmas taps fogadta. Bár nem ő volt a leggyorsabb autó, mindenki egyetértett abban, hogy ő a futam hőse.

A díjkiosztón az eredményhirdetés következett:

– Villám, te nemcsak gyors és ügyes voltál, de segítettél a versenytársaidnak, és boldogságot hoztál a nézőknek – mondta a bíró. – Ezért te nyerted a Barátság Trófeát!

Villám büszkén gurult fel a dobogóra, miközben a gyerekek éljeneztek, és lufik szálltak az égbe.

Amikor Villám visszatért a garázsába, elégedetten pihent meg.

– Ez volt életem legjobb napja! – gondolta, és lassan álomba merült, miközben a Barátság Trófea fényesen ragyogott mellette.

Jó éjszakát, Balázs!

Hasonló cikkek

Szellőszárny Sas – Aki mindenkinek segített

Magasan, a Szélhíd-hegység legmagasabb csúcsán, ahol a hó csak a legbátrabb napsugarakkal hajlandó barátkozni, élt egy sas. Nem akármilyen sas. Őt Szellőszárny Sasnak hívták. A szárnyai olyan hatalmasak voltak, hogy egyetlen suhintásukkal meglibbentették a völgy fáit, a szeme olyan éles,

Tovább olvasom »

Elefántlépések – Egy család története

Valahol a meleg, napfényes szavannán, ahol az akáciák árnyéka hosszúra nyúlik a porban, élt egy kicsi, mégis különleges elefántcsalád. A család neve Lépés-csapat volt – mert ahová az egyikük lépett, oda követte a másik is. Nem mindig egy irányba, nem

Tovább olvasom »

Zümi és a Rakéta Kaland

Egyszer, valahol a világűr csendes zugában, volt egy űrkikötő, ahol rakéták álmodtak a csillagokról, és robotok álmodtak arról, hogy valaha igazi pilóták lehetnek. A legtöbb rakétát emberek vezették. Ők nyomkodták a gombokat, térképeket olvastak, számoltak, irányítottak. De volt egy kis

Tovább olvasom »