Egyszer volt, hol nem volt, egy színes kis vasútállomás közepén élt három barátságos vonat: Pufi, a gőzmozdony, Villám, a villanyvonat, és Dodi, a dízelmozdony. Az állomást Mosoly Állomásnak hívták, mert minden vonat, amely innen indult, boldogságot vitt magával a világ minden tájára.
Egy nap Pufi, Villám és Dodi egy különleges megbízást kaptak. Az állomásvezető, Fecó, a síró madárka, így szólt hozzájuk:
– Barátaim, a szomszédos városban, Napfény Városban, valami történt. Az emberek ott szomorúak, és nincs mosoly az arcukon. Szükségük van a segítségetekre! El kell vinnetek nekik a Barátság Expresszt, tele vidámsággal, dallal és boldogsággal!
Pufi izgatottan pöfékelt:
– Gyerünk, barátaim! Az emberek számítanak ránk!
Villám csengetett a harangjával:
– Úgy fogunk suhanni, mint a szél!
Dodi pedig magabiztosan pöfögött:
– Mi leszünk a legvidámabb vonatok, akik valaha elindultak Mosoly Állomásról!
A Barátság Expresszt gyorsan megpakolták: az egyik kocsiban színes lufik, a másikban finom sütemények, a harmadikban pedig egy egész zenekar foglalt helyet, akik vidám dallamokat játszottak. Amikor minden kész volt, a három mozdony egyszerre sípolt egy nagyot, és a vonat elindult a napfényben csillogó síneken.
Az út során a vonatok minden városban és faluban megálltak, hogy felvegyenek néhány mosolyt és nevetést, amit továbbvihettek. Pufi minden kisgyereket megnevettetett, amikor vicces hangokat adott ki a kéményéből. Villám gyorsan átsuhant a mezőkön, és virágokat gyűjtött az embereknek. Dodi pedig a legkisebb falvakban is megállt, hogy mindenkit meghallgasson, aki mesélni szeretett volna.
Ahogy közeledtek Napfény Városához, a Barátság Expressz tele volt boldogsággal. A lufik a szélben táncoltak, a zenekar egyre vidámabban játszott, és még a sütemények illata is mosolyt csalt mindenki arcára.
Amikor megérkeztek Napfény Városba, a hely valóban csendes és szomorú volt. Az utcák üresek, az emberek pedig csak lassan mozogtak, mintha elfelejtették volna, hogyan örüljenek.
Pufi elsőként szólalt meg:
– Ne aggódjatok! Mi majd emlékeztetjük őket, milyen csodás a világ!
A vonatok gyorsan munkához láttak. Villám minden ház előtt megállt, és virágokat osztott az embereknek. Pufi egy hatalmas, vidám dallamot pöfékelve hívta össze a város lakóit a főtérre. Dodi pedig mosolygó gyerekeket hozott magával a környező falvakból, hogy megosszák vidámságukat a város lakóival.
A főtéren a zenekar játszani kezdett, a lufik a magasba szálltak, és a sütemények illata betöltötte a teret. Az emberek lassan összegyűltek, és először csak egy apró mosoly jelent meg az arcukon, de hamarosan mindenki nevetett és tapsolt.
Amikor az este leszállt, és a város újra élettel telt meg, a három vonat elégedetten állt egymás mellett.
– Ez volt életünk legjobb útja! – mondta Pufi, és boldogan pöfékelt egyet.
– Igazad van! – tette hozzá Villám. – Az a legjobb, amikor másokat boldoggá tehetünk.
– És mindig együtt dolgozunk – zárta le Dodi. – Mert így vagyunk a legerősebbek.
Napfény Város lakói hálásan búcsúztak a Barátság Expressztől, amely lassan elindult vissza Mosoly Állomás felé. A vonatok szíve tele volt boldogsággal, mert tudták, hogy ma valami különlegeset tettek.
Jó éjszakát, Balázs!
