Egyszer volt, hol nem volt, egy csendes falucska szélén, ahol a rétek sárga virágokkal voltak tele, élt egy kis cica, akit Zselykének hívtak. Zselyke bundája puha volt, mint a felhő, és szemei úgy ragyogtak, mint a nap sugarai reggelente. Ő volt a legkíváncsibb cica a faluban, de legjobban azt szerette, ha a napraforgók között lustálkodhatott.
Egyik reggel, amikor a nap éppen csak felkelt, Zselyke úgy döntött, hogy elindul a kedvenc tisztására, ahol a napraforgók olyan magasra nőttek, hogy majdnem elérték az eget. Ahogy lépkedett a harmatos füvön, minden lépésénél apró cseppek csillogtak a fűszálakon, és a madarak dalban köszöntötték az új napot.
Zselyke leheveredett a napraforgók közé, és figyelte, ahogy a szél gyengéden ringatja a hatalmas virágokat. A nap sugarai puhán simogatták a bundáját, és érezte, hogy minden gondolatából eltűnik a sietség, csak a pillanat marad.
Zselyke nem volt egyedül. A napraforgók között mindig megjelentek a tisztás kis lakói. Egy kicsi pillangó lebbent el mellette, szárnyai mintha szivárványszínekben tündököltek volna.
– Jó reggelt, Zselyke! – csilingelte a pillangó. – Nem lenne kedved ma velem táncolni?
Zselyke mosolyogva nyújtózkodott.
– Én inkább nézlek titeket – mondta. – Olyan szép, ahogy a szélben mozogtok.
Nem sokkal később egy kis sündisznó dugta ki a fejét a napraforgók tövéből. Lassan lépkedett előre, apró lábainak halk koppanása szinte összeolvadt a madarak dalával.
– Ma hoztam neked egy ajándékot – mondta a sündisznó, és egy apró sárga virágot tett le Zselyke mancsai elé.
Zselyke finoman megszagolta a virágot, és hálásan pislogott.
– Ez gyönyörű, köszönöm – mondta lágyan.
Ahogy telt az idő, a nap egyre magasabbra kúszott az égen, és a tisztás aranyszínben ragyogott. A pillangók táncot jártak a levegőben, a madarak daloltak, és Zselyke elégedetten figyelte a világot. Minden olyan nyugodt volt, olyan tökéletes.
Lassan a fák között megjelentek a méhek is, akik szorgosan gyűjtögették a nektárt a virágokból. Egyikük megállt Zselyke mellett.
– Miért nem alszol egyet a napraforgók között? – kérdezte. – Ez a legjobb hely a pihenésre.
Zselyke bólintott, és mancsait maga alá húzva kényelmesen elhelyezkedett a virágok között. A tisztás puha illata, a madarak halk csicsergése és a szél lágy érintése úgy ölelte körül, mintha a világ legszebb takarója borult volna rá.
Amikor a nap lassan lement, és az ég rózsaszín és narancssárga színekben kezdett pompázni, Zselyke kinyitotta a szemeit. A napraforgók gyengéden hajoltak fölé, mintha ők is vigyáznának rá.
A tisztás lakói is nyugovóra tértek: a pillangó eltűnt a levelek között, a sündisznó visszamászott a bokor alá, és a méhek is hazatértek. Zselyke nyújtózkodott egy utolsót, és mosolyogva indult haza, bundája tele volt a nap melegével és a napraforgók illatával.
Aznap este, amikor a kis cica az ágyikójába bújt, tudta, hogy a világ csodálatos hely, tele békével és szépséggel. Álmaiban újra ott volt a tisztáson, a napraforgók között, ahol mindig biztonságban és boldogságban érezte magát.
Jó éjszakát Balázs!
