Egyszer volt, hol nem volt, egy békés, zöldellő erdő szélén élt egy játékos kiselefánt, akit Lilinek hívtak. Lili nagyon kíváncsi és barátságos volt, és minden állatot a barátjának tekintett. Az erdőben minden reggel egy új kaland várt rá, mert itt mindig történtek apró csodák: a madarak daloltak, a nyuszik ugrándoztak, és még a teknős is mosolyogva sétált a tóhoz.
Egy nap Lili különleges ötlettel állt elő. Ahogy az erdőben sétált, meglátta, hogy minden barátja a szokásos dolgait csinálja: a mókus diókat gyűjtött, a szarvasok legelésztek, és a kis sündisznó az avarban motozott.
– Barátaim! – hívta össze Lili az állatokat. – Mi lenne, ha ma mindannyian együtt játszanánk egy nagy bújócskát? Az lesz a cél, hogy mindenki megtalálja a legvarázslatosabb rejtekhelyét az erdőben!
Az állatok izgatottan bólogattak. Nagyon régen játszottak már mind együtt, és mindannyian kíváncsiak voltak, hogy ki találja meg a legjobb helyet.
Lili felállt egy nagy, sima sziklára, és ormányával vidáman megfújta a „start” jelet.
– Kezdődjön a játék! – kiáltotta.
A mókus gyorsan felmászott egy hatalmas fa tetejére, a nyuszi beugrott egy bokor mögé, a teknős pedig a tó partján egy kicsi szikla alá rejtőzött. Lili egy pillanatra megállt, és boldogan nézte, hogy mindenki nevetve szaladgál.
De Lili sem akart lemaradni. Egy domb mögött talált egy nagy, árnyas fát, amely alatt puha mohás fű nőtt. Úgy döntött, ott fog elbújni. Miközben helyet keresett, a lombok között halvány fényeket pillantott meg.
– Ez meg mi lehet? – gondolta magában.
Ahogy közelebb ment, rájött, hogy a fények aprócska szentjánosbogarak, akik vidáman táncoltak a fák alatt. A bogarak észrevették Lilit, és boldogan körülötte kezdtek röpködni.
– Szia, Lili! – csiripelték. – Szeretnél velünk bújócskázni?
– Hát persze! – nevetett Lili. – Ti hol szoktatok elbújni?
A bogarak mosolyogva megmutatták a kedvenc helyeiket: a fa odvában, a mohás kövek alatt, és még egy kisebb virág alatt is! Lili elámult.
– Ezek a helyek csodálatosak – mondta. – De vajon engem is el tudtok rejteni?
A szentjánosbogarak kacagtak, és így feleltek:
– Segítünk, Lili! Körültáncolunk, és a fényünkkel elrejtünk téged.
Eközben az állatok elkezdték keresni egymást. A mókust hamar megtalálták, mert túl izgatottan ugrált egy ágon. A nyuszit a bokorban látták meg, ahogy finom leveleket rágcsált, és még a teknős is feladta, mert elaludt a rejtekhelyén.
Amikor végül Lilit keresték, sehogy sem találták meg. A mókus az ágakról kiáltotta:
– Lili! Hol vagy? Nem látlak sehol!
A szarvas a domb körül sétált, de nem vette észre Lilit a szentjánosbogarak fényének védelmében.
Végül Lili nevetve lépett elő a fák alól, a bogarak még mindig körülötte táncoltak.
– Itt vagyok! – kiáltotta. – Köszönöm, bogárkák, ti vagytok a legjobb bújtatók!
Az állatok mind tapsoltak, és azt mondták, hogy Lili megtalálta a legvarázslatosabb helyet az egész erdőben.
Amikor a nap lenyugodott, és az ég aranyszínben pompázott, az állatok mind együtt ültek le Lili rejtekhelyén. A szentjánosbogarak még mindig világítottak, és a dzsungel békés dallamokat adott hozzá az estéhez.
– Lili – mondta a nyuszi –, te vagy a legjobb barátunk. Mindig boldoggá teszel minket a játékaiddal és az ötleteiddel.
Lili elmosolyodott, és így felelt:
– Azért vagyok boldog, mert ti vagytok a barátaim. És amikor együtt játszunk, a világ mindig szebb lesz.
Az állatok összebújtak, és lassan mindenki elálmosodott. A dzsungel csendes lett, de minden szívben ott maradt a boldogság és a nyugalom, amit ez a különleges nap hozott.
